Nagyvilág

Meghurcolták az abortuszra szoruló 12 éves kislányt Ausztráliában

A törvényhozásban kezdeményezték, hogy változtassanak a szigorú és elavult törvényeken, amelyek bűncselekményként kezelik a terhesség-megszakítást.

A szigorú törvények miatt hetekig kellett várnia egy 12 éves ausztrál kislánynak, hogy végrehajthassák rajta az abortuszt. A lányt – akinek több öngyilkossági kísérlete is volt – orvos, pszichiáter és gyermekvédelmi szakértők egész hada hallgatta meg, hogy meggyőzzék a bíróságot arról, hogy a terhesség-megszakítás számára a legmegfelelőbb döntés.

A kislány pszichológiai problémákkal küzd, az is előfordult, hogy elszökött otthonról, vagy megvágta magát. Egy saját korabeli fiútól lett terhes, aki nem tud semmit az egészről. Szülei és egy pszichiáter szerint komoly veszélye volt annak, hogy még önveszélyesebbé válik, ha világra kell hoznia a gyermeket.

Az ügy politikai síkra terelődött, egy queenslandi független képviselő kezdeményezte, hogy enyhítsenek a szigorú abortuszkorlátozáson. Mint mondta, a jogi eljárás során a kislány szokatlan és embertelen bánásmódnak volt kitéve, javaslata ettől védené meg a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeket. A jogi eljárás elhúzódása miatt ráadásul már csak műtéti úton volt lehetséges a terhesség-megszakítás, ami jóval megterhelőbb, mint a gyógyszeres abortusz.

A queenslandi képviselő kezdeményezését egy szövetségi szenátor is üdvözölte, mondván, túlhaladott az az állami szabályozás, amely gyakorlatilag bűncselekményként kezeli az abortusz kérdését. Mint mondta, mély csalódás számára, hogy a nagy pártok nem tettek semmit azért, hogy ezeket az elavult törvényeket semmissé tegyék. (The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik