Külföld

Kétszáz dzsihadistát hányt kardélre az iraki hadsereg

24.hu
24.hu

2016. 04. 27. 16:56

Egy újabb nagy lépéssel közelebb került az iraki hadsereg az ország északi részének a felszabadításához az Iszlám Állam uralma alól.
Korábban a témában:

Az Iszlám Állam (IÁ) több mint 200 elit harcosával, köztük a szélsőségesek különleges egységeinek számos tagjával végezett szerdán az iraki hadsereg Ninive tartomány Mihána nevű települése mellett – közölte az észak-iraki tartományban végrehajtott hadműveletekért felelős vezérkar.

A hadsereg szerint a dzsihadisták erőddé építették ki a település melletti térséget, aminek felszabadítása során az IÁ legalább 200 elit harcosával végeztek. Közülük több mint százan az IÁ különleges egységéhez tartoztak, ami a terroristák által megszállt területek lakossága elleni különös brutalitásáról vált ismertté.

A vezérkar szerint a hadművelet a szerda reggeli órákban indult az IÁ állásai elleni légicsapásokkal, és másfél órás tüzérségi támadással a szélsőségesek erősítése ellen. A dzsihadisták élőerőkben szenvedett veszteségei mellett jelentős számú haditechnikai eszközt is vesztettek, így rakétaindító berendezéseket, gránátvetőket, nehézgéppuskákat és páncélozott járműveket is.

Az iraki kormányerők bejelentették: a Mihánához közeli térséget teljesen ellenőrzésük alá vonták, miközben nem voltak veszteségeik. Ninive tartománynak, és székhelyének, Moszulnak a felszabadítása az iraki hadsereg és a vele szövetséges milíciák egyik elsődleges célja, hogy visszaszerezzék az ellenőrzést az ország területe felett az IÁ-tól. A több mint félmilliós Moszul a dzsihadisták iraki fellegvárának számít. Az északi város 2014 nyarán került az iszlamisták kezére. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. november 24.
A budapesti olimpiai helyszínek 3D-s bemutatóját nézik hoszteszek a Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatát népszerűsítő festést kapott Airbus A321-es típusú repülőgép bemutatóján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján 2016. november 24-én. A budapesti pályázatot két repülőgép népszerűsíti, amelyek a Wizz Air flottájában teljesítenek szolgálatot.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.