Nagyvilág

Tíz éve él egyedül a faluban

Elég hihetetlennek hangzik, de Liu Shengjia az egyetlen lakosa a Kína északnyugati részén található Xuenshanshe falujának.

Elmondása szerint régen átlagban húsz család lakott a településen, de ahogy elkezdtek kifogyni a természeti forrásokból, sokan elköltöztek és számos idős lakos elhunyt.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

2006-ban Liu arra lett figyelmes, hogy ágyhoz kötött édesanyjával és fiatalabb bátyjával hárman maradtak a faluban. Egy évvel később pedig utolsó hozzátartozóját is elvesztette.

Liunak mindössze pár birkája maradt, őket gondozta. Mint mesélte, megtanult egyedül élni és gondoskodni magáról.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Az elején aludni sem tudtam a kutyaugatás miatt. De később a bárányokban leltem barátokra és hamarosan megszoktam a helyzetet.

Liu vadőrként tevékenykedik, havi 700 jüant, átszámítva körülbelül 30 ezer forintot keres.

A túlélés nem probléma a számomra, de szívesebben élnék egy lakottabb településen

– fogalmazott.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

A férfi elmondása szerint pozitívuma is van, hogy övé az egész falu. Mivel senki nem jár oda, és a házak bútorozottak, maga döntheti el, hogy mikor hol alszik.

(via Mashable)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik