Nagyvilág

Rakétatámadásban haltak meg segélymunkások Szíriában

Egy segélyszervezet öt munkatársa halt meg a szíriai kormányerők légi- és rakétacsapásaiban Aleppótól nyugatra, az ellenzék által ellenőrzött területen keddre virradóra – közölte egy megfigyelőcsoport, valamint közelben dolgozó önkéntesek.

Két légitámadás, valamint egy rakétatalálat érte a szíriai polgári védelem egy központját, Atareb településen, amely 25 kilométerre fekszik a szíriai nagyvárostól. A fehérsisakosokként is ismert alakulat főképpen az ellenzék ellenőrizte területeken tevékenykedik, ahol megsemmisült az egészségügyi infrastruktúra.

Az elmúlt hetekben heves harcok kezdődtek Aleppó környékén, ahol nem tartják tiszteletben az orosz és amerikai közvetítéssel megszületett részleges tűzszünetet.

Radi Szaad, egy polgárvédelmi munkás elmondta, hogy nagyon pontos találat érte központjukat. “Harci gépek zúgását hallották, de nem gondoltak arra, hogy célba veszik őket” – mondta.

Egyelőre nem tudni, hogy a szíriai vagy orosz harci gépek hajtották-e végre a támadást.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, Londonban működő szíriai emigráns szervezet megerősítette a közölt adatokat. Az OSDH szerint szándékos támadás érte az ellenzéki polgári védelmi központot.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik