Külföld

Majdnem háromszáz embert vettek őrizetbe Egyiptomban

24.hu
24.hu

2016. 04. 26. 15:44

Legalább 238 embert vettek őrizetbe Egyiptomban kormányellenes tüntetéseken, köztük újságírókat és külföldieket is – közölte kedden, a tüntetések utáni napon az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet helyi jogvédők szövetségére hivatkozva.

Az AI megfogalmazása szerint a rendőrök “kegyetlen hatékonysággal” léptek fel. A tüntetők Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő azon döntése ellen tiltakoztak, amelynek értelmében Kairó átenged két stratégiai szempontból fontos vörös-tengeri szigetet Szaúd-Arábiának.

A demonstrálók a hatóságok átfogó biztonsági intézkedései ellenére vonultak az utcára hétfőn, és helyszíni beszámolók szerint a nagy számban kirendelt biztonsági erők könnygázt és gumilövedéket vetettek be ellenük.

Az őrizetbe vettek között emberi jogi aktivisták és újságírók is voltak. Az egyik helyszínen, a főváros gízai oldalán található el-Meszáha téren a rendőrök, miután feloszlatták a tömeget, a tüntetést fotózó újságírókat vették üldözőbe.

Pontos számokat egyelőre nem tudni, az egyiptomi újságíró-szakszervezet tisztségviselői legalább tizenkét őrizetbe vett riporterről jelentettek a Twitter mikroblog-portálon.

Az érintettek egyikének, a dán Stefan Weichert elfogásának a híre futótűzként terjedt a közösségi oldalakon. Weichert, az al-Ahram Weekly angol nyelvű helyi lap munkatársa a hajnali órákban azt írta a Twitteren: “Kiengedtek a rendőrőrsről. Köszönöm a támogatást.” Az egyik kormányközeli napilap ellentétes előjellel adta vissza Weichert történetét; az al-Jóm asz-Szábe szerint a biztonsági erők nem elfogták, hanem “sikeresen megmentették”. “Ha a rendőrök nem avatkoznak közbe, a tüntetők megölték volna az újságírót” – tudósított honlapján az újság.

A tiltakozó megmozdulások előtt több ezer rendőrt és katonát vezényeltek Kairóba. A rohamrendőrség páncélozott járművekkel vonult fel a Mubarak-érának véget vető, 2011. január 25-én kitört felkelés központjának számító Tahrír-térre. A Szabadságot a bátraknak nevű aktivista csoport szerint már a tüntetéseket megelőző napok alatt közel száz potenciális demonstrálót vettek őrizetbe. Volt, akit kairói belvárosi kávézókból, másokat otthonukból a hajnali órákban hurcoltak el.

Az elmúlt hét végén Szíszi mellett a belügyminiszter is óva intette az egyiptomiakat attól, hogy részt vegyenek a tüntetéseken; utóbbi kemény fellépést ígért a rendbontókkal szemben.

Az április 25-i dátum azért is különleges jelentőséggel bír, mert ezen a napon Egyiptom a Sínai-félsziget felszabadulását ünnepli. Ekkor hagyta el ugyanis 1982-ben az utolsó izraeli katona a félszigetet.

A demonstrációk egyik kijelölt pontját, az újságíró szövetség előtti utcaszakaszt rendőrkordonnal zárták le, csak az évfordulót ünneplő, Szíszi-képeket lengető embereket engedték be a tiltakozóakciók hagyományos helyszínére.

Az Akabai-öböl bejáratában fekvő két sziget, Tírán és Szanáfír felügyeletét 1950-ben adta át Egyiptomnak Szaúd-Arábia, mivel attól tartott, hogy a két évvel korábban alapított Izrael elfoglalja azokat. Az 1967-es hatnapos háborúban Izrael a Sínai-félszigettel együtt az említett szigeteket is elfoglalta, és azok 15 évvel később, az egyiptomi-izraeli békeszerződés nyomán kerültek vissza Kairó felügyelete alá.

A titkos tárgyalások alatt született, majd a szaúdi király kairói látogatása során bejelentett mostani döntés hatalmas felháborodást váltott ki. Április 15-én két éve nem látott méretű tüntetések voltak Kairó belvárosában és máshol az országban; emberek százai követelték “a rendszer megbuktatását”. A szigetek átadásáról a végső döntést a parlament fogja meghozni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

WASHINGTON, DC - JULY 24:  U.S. President Donald Trump waves as walks to Marine One while departing from the White House on July 24, 2017 in Washington, DC. President Trump is traveling to Beaver, West Virginia where is will speak to Boy Scouts at the at the 2017 National Scout Jamboree.  (Photo by Mark Wilson/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.