Nagyvilág

Nagyon nagyon elítélte az ENSZ BT a koreai rakétakísérletet

Elítélésekből még nem születtek atomcsendek, de a nemzetközi közösség továbbra is csak ejnyebejnyézik Kim Dzsong Unékkal szemben.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozottan elítélte vasárnap az előző nap egy tengeralattjáróról indítható rakétával végrehajtott észak-koreai fegyverkísérletet. A BT szerint a lépés fokozza a phenjani rezsim képességét nukleáris fegyverek célba juttatására.

A rakétaindítás a Biztonsági Tanács határozatainak “újabb súlyos megsértése” – olvasható a közleményben, ami felsorolja az észak-koreai nukleáris és rakétaprogram ügyében 2006 óta meghozott öt határozatot. A BT tagjai felszólították a világszervezet tagországait, hogy hajtsanak végre Phenjan elleni szankciókat.

Észak-Korea vasárnap bejelentette, hogy előző nap sikeres kísérletet hajtott végre egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétával (SLBM), így újabb eszközre tett szert egy atomtámadáshoz.

Szöul is válaszol

A dél-koreai védelmi minisztérium arról beszélt, hogy a jelek szerint Észak-Korea 3-4 éven belül hadrendbe akarja állítani ezeket a rakétákat, és erre válaszul Szöulnak növelnie kell tengeralattjáró-elhárító képességeit.

A rakétaindítás beleilleszkedik Észak-Korea provokatív cselekedeteinek sorozatába, aminek keretében januárban végrehajtotta negyedik kísérleti atomrobbantását, egy hónapra rá pedig egy nagy hatótávolságú rakétát tesztelt.

No biznisz

Ri Szu Jong észak-koreai külügyminiszter vasárnap New Yorkban kijelentette: Észak-Korea felhagy a nukleáris kísérletekkel és hajlandó a párbeszédre, ha az Egyesült Államok és Dél-Korea “egy időre, néhány évre” felfüggeszti évenként megrendezett közös hadgyakorlatait. Az Egyesült Államok elnöke azonban elutasította az ajánlatot.

“Nem veszünk komolyan egy olyan ígéretet, hogy leállnak a következő alkalomig, amikor úgy döntenek, hogy újra megpróbálkoznak egy effajta cselekedettel” – mondta Barack Obama Berlinben, Angela Merkel német kancellárral közös sajtóértekezletén. Obama hozzátette, hogy

ha Észak-Korea komolyan gondolja a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését, az Egyesült Államok kész lesz komoly párbeszédbe bocsátkozni velük a feszültségek csökkentéséről és a térségbeli szövetségeseink védelmével kapcsolatos álláspontunkról. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik