Nagyvilág

Obama: Merkel a történelem jó oldalán áll

Az amerikai elnök szerint a német kancellár bátran lépett fel a migrációs válság kezeléséért.

Angela Merkel a történelem jó oldalán áll a migrációs válságban – ezt mondta Barack Obama a németországi Hannoverben tett látogatásán. Az amerikai elnök a német kancellárral tartott megbeszélése után elmondta: Merkel bátran lépett fel a migrációs válság kezeléséért, ami talán annak is tulajdonítható, hogy egykor falak mögé zárva élt.

Obama és Merkel is hangsúlyozta, hogy aggodalommal tölti el őket az erőszak fellángolása Szíriában. A német kancellár arról beszélt, hogy Szíriában olyan védett térségre van szükség, amelynek biztonságát a genfi békefolyamat révén a konfliktus résztvevői garantálják.

Angela Merkel a válság kezeléséért tett amerikai erőfeszítések közül az embercsempészek ellen az Égei-tengeren indított NATO-műveletet emelte ki, és közölte, hogy Németország hálás az Egyesült Államoknak, amiért csatlakozott az akcióhoz.

Barack Obama is kiemelte a genfi folyamat jelentőségét, és hangsúlyozta, hogy csak politikai eszközökkel lehet rendezni a szíriai helyzetet. Jelezte, hogy Washington nem támogatná egy külső erőkkel védett övezet kialakítását. Mint mondta, nem ideológiai, hanem praktikus problémáról van szó, egyebek között tisztázni kellene, hogy mely ország lenne hajlandó jelentős nagyságú szárazföldi erőt küldeni az ötödik éve polgárháborúval sújtott Szíriába.

Angela Merkel az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelemről szólva rámutatott, hogy Németország az észak-iraki kurd erők, a pesmergák támogatásával “szinte paradigmaváltást” hajtott végre a biztonságpolitikában, hiszen soha korábban nem szállított fegyvert válságövezetbe. Németország máshol is fokozza erőfeszítéseit, ezt jelzi többek között afganisztáni katonai szerepvállalása – mondta a kancellár.

Barack Obama ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy az észak-atlanti szövetség valamennyi tagjának a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő szintre kell emelnie védelmi kiadásait.

A német kancellár és az amerikai elnök az ukrán válsággal kapcsolatban a minszki megállapodások végrehajtását sürgette. Angela Merkel hangsúlyozta, aggasztó, hogy még mindig nem tartós a fegyvernyugvás. Azt mondta, hogy az amerikai elnökkel “nagyon részletesen” megbeszélték, mit lehet tenni az ügyben.

A kétoldalú megbeszélésen Afganisztántól Líbiáig egy sor további válság alakulását is áttekintették, további fő témájuk pedig az EU és az Egyesült Államok formálódó, Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) nevű szabadkereskedelmi szerződése volt. Angela Merkel úgy vélte, a TTIP “abszolút hasznos” Németországnak és egész Európának, ezért “igyekezni kell”, hogy minél előbb elkészüljön a szerződés, azért is, mert már létrejött az Egyesült Államok, Japán és 10 további kelet-ázsiai és dél-amerikai ország úgynevezett csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodása (TPP).

Barack Obama a tervezett megállapodással szemben az Atlanti-óceán mindkét partján erősödő ellenállásról szólva arról beszélt, hogy az emberek “elégedetlenek a globalizációval” és a szabadkereskedelmi szerződések várható előnyei helyett csak lehetséges hátrányaira figyelnek. Azonban továbbra is van esély arra, hogy a TTIP-ről szóló tárgyalásokat az év végéig befejezzék,  a szerződés a parlamentek elé kerüljön és a következő amerikai elnök hivatali idejében életbe lépjen.

Barack Obama a tájékoztatón többször barátjának és partnerének nevezte Angela Merkelt, és örömét fejezte ki, hogy a német kancellár akkor is hivatalban lesz még, amikor az ő megbízatása véget ér. Angela Merkel munkája “csodálatra méltó”, és “a világ hasznára válik”, hogy tovább tevékenykedik német kancellárként – mondta arra a kérdésre, irigyli-e Angela Merkelt, amiért azután is folytathatja munkáját, hogy ő két ciklus után búcsúzik hivatalától.

“Imádom a munkámat, különleges kiváltságnak tartom és minden reggel azzal a meggyőződéssel kelek fel, hogy számít, amit teszek”, mert az amerikai elnök elérheti, hogy biztonságosabb legyen a világ, többen éljenek jólétben, vagy éppen azt, hogy kevesebb gyerek betegedjen meg – hangoztatta Barack Obama. Azonban az alapító atyák bölcs döntése volt, hogy minden elnök legfeljebb két teljes cikluson keresztül szolgálhat, mert időnként kell “frissítés” – tette hozzá.

Azt mondta, azzal a tudattal akarja átadni irodája kulcsát utódjának, hogy “rend van az íróasztalon, nincs felfordulás a világban és egy kicsit hozzájárultam ahhoz, hogy jobb legyen a világ”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik