Nagyvilág

Már Hollandiában is vegzálnák a törökök azt, aki rosszat mond Erdoganra

Úgy tűnik, mindenhová utánanyúlnának annak, aki kritizálja a diktatórikus hajlamú elnököt. A holland miniszterelnök magyarázatot követel.

Hollandia miniszterelnöke magyarázatot követel Törökországtól egy nyilvánosságra került levél miatt, amelyben a rotterdami török konzulátus arra kéri az országban működő török szervezeteket, hogy jelentsék, ha valaki rosszat mond Erdogan államfőre.

Minderre azután derült fény, hogy a török kormány büntetőeljárást kezdeményezett Jan Böhmermann német humorista ellen, aki a ZDF német köztelevízió műsorában durván gúnyolta a diktatórikus hajlamú elnököt, válaszul arra, hogy diplomáciai botrány kerekedett egy másik német televízióban sugárzott, Erdogannal viccelődő dalból.

A holland közvélemény nagy felháborodással fogadta a csütörtökön nyilvánosságra került konzulátusi utasítást. Mark Rutte kormányfő azt mondta: meglepődött a hír hallatán, és nem világos számára, mit is akar a török kormány elérni mindezzel.

Hollandiában is van olyan régről visszamaradt törvény, amely alapján öt év börtönnel is sújthatnák, aki külföldi államfőket sért meg, de a törvényhozás dolgozik ennek megszüntetésén. Németországban Böhmermann esetében ugyanez a helyzet, bár Merkel azt mondta: a német kormány megadja a felhatalmazást a büntetőeljárás elindítására, mert az igazságszolgáltatás dolga, hogy döntsön a kérdésben.

Törökországban az elmúlt két évben mintegy kétezer büntetőeljárás indult Erdogan megsértése miatt. Olyan elképesztő esetek is előfordultak, minthogy egy férfi azért verte meg menyasszonyát, mert az rosszat mondott az államfőre.

A hollandiai török követség azzal próbált védekezni, hogy félreértették a kezdeményezést, az csak arról szól, hogy felmérjék a gyűlöletbeszéd, vagy a rasszizmus mértékét. Ugyanakkor ennek nagyban ellentmond, hogy névvel és pontos idézettel kérik be az államfő ellen irányuló kritikus megnyilvánulásokat.

Nem csak Hollandiában és Németországban érezték magukat túlságosan nyeregben a törökök: nemrég Erdogan az Egyesült Államokban tartott előadást, ahol biztonsági emberei újságírókat vertek és tüntetőkbe kötöttek bele(Washington Post)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik