Nagyvilág

Kiutasították Törökországból az orosz újságírót

Kiutasították Törökországból Tural Kerimovot, a Sputnik orosz állami hírügynökség törökországi irodavezetőjét, jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Kerimov az éjszakai órákban érkezett az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtérre. Az útlevél-ellenőrzés után a férfit a hatóságok a vizsgálati helyiségbe vezették, ahol megtagadták tőle a Törökországba történő belépést, majd a szükséges ügyintézést követően Kerimovot az Aeroflot orosz állami légitársaság egyik délutáni moszkvai gépével már vissza is küldték hazájába.

A Sputnik értesülése szerint az újságíró sajtóigazolványát és tartózkodási engedélyét a török hatóságok elkobozták. Az orosz hírügynökség nem kapott bővebb felvilágosítást a döntés hátteréről.

Kedden ugyanezen a helyszínen a német ARD közszolgálati televízió tudósítóját vették őrizetbe. A hatóságok őt is kiutasították, hivatalos indoklást szintén nem közöltek. Volker Schwenck Kairóból jött és a török-szír határhoz tartott volna, hogy szír menekültekkel beszéljen.

Schwenck azt írta: csak annyit mondtak neki, hogy volt egy feljegyzés róla.

Múlt hét pénteken a török hatóságok blokkolták a Sputnik internetes oldalát. A határozat értelmében az orosz hírügynökség 31 nyelven megjelenő aloldalai sem elérhetők Törökországból.

A bíróság még aznap jóváhagyta a döntést, mondván az orosz propaganda  méltatja a terrorizmust, erőszakra és bűnözésre ösztönöz, valamint fenyegetést jelent a közrendre és a nemzetbiztonságra.

Margarita Simonyan, a Sputnik főszerkesztője, írásos nyilatkozatában arra emlékeztetett, hogy a korlátozást csütörtökön este vezették be, nem sokkal azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bírálatát fejezte ki a török vezetésre vonatkozóan.

Putyin úgy fogalmazott: Oroszország Törökországra is barátként tekint, de – Erdoganra utalva – megjegyezte, hogy egyes politikusokkal, akiknek magatartása nem megfelelő, problémái vannak.

Az Európai Parlament (EP) a múlt héten fogadta el Törökországot értékelő éves jelentését, melyben elítélte a szólás- és véleménynyilvánítási szabadsággal kapcsolatban az elmúlt két év során Törökországban történt komoly visszalépést. A képviselők felszólították Ankarát, hogy lépjen fel az újságírók megfélemlítésének minden formájával szemben és vizsgálja ki a velük szemben elkövetett támadásokat és fenyegetéseket.

A Sputnik újságírójának kiutasítása, valamint a hírügynökség internetes oldalának blokkolása további feszültséget gerjeszt Moszkva és Ankara kiéleződött viszonyában.

Tavaly november 24-én a török légierő lelőtt egy Szu-24-es típusú orosz vadászbombázót a szíriai-török határon. Az incidens következtében komoly ellentét alakult ki a két ország között. Oroszország egy sor gazdasági szankciót hozott a NATO-tag Törökország ellen.

(MTI, Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik