Nepal(960x640).jpg (Array)
Külföld

Kafkai rémálom a nepáli romhalmaz elkotrása

24.hu
24.hu

2016. 04. 21. 14:34

A bürokrácia a remény csíráját is elpusztítja: pedig milliárdok állnak kötegben a nepáli kormánynál, csak végre el kéne kezdeni a földrengés utáni újjáépítést.
Korábban a témában:

Számos települést döntött romba az egy évvel ezelőtti 7,8-as földrengés Nepálban, és ezek többsége még ma is ugyanazt az arcát mutatja, mint akkor. A világ egyik legszegényebb országának kormánya a több milliárd dolláros nemzetközi támogatás ellenére alig haladt az újjáépítéssel, így továbbra is romokban áll több ezer otthon, iskola és kormányépület, valamint mintegy 600 műemlék, köztük ősi hindu és buddhista templomok – írta az AP hírügynökség.

Csaknem egymillió gyerek nem tud iskolába járni, mert nincs hova. Több millió falusi sebtében felállított sátrakban és viskókban vészelte át a telet, és sokaknak ez az egyetlen védelmük a két hónap múlva beköszöntő esős évszakban is. Az újjáépítésért felelős nepáli kormányhivatal a kisujját sem mozdítja értük, és eddig még egy projektet sem fogadott el. Néhány helyi emiatt saját maga fogott neki az építkezésnek, de a többségük vár – vagy azért, mert fél, hogy magatartása az építkezésekre vonatkozó új, beígért jogszabályokba ütközik, vagy mert további segélyekben reménykedik.

A bürokrácia szörnyetege

Bár Katmandu ígérni gyorsan tudott a csaknem 9000 ember haláláért felelős 2015. április 25-i földrengés után, a nepáli bürokrácia lassú, hogy egy évvel a katasztrófa után még csak néhány család kapta kézhez a támogatást. Ők egyenként 50 ezer rúpiához (127 ezer forinthoz) jutottak, ez az első részlete annak a 200 ezer rúpiának, amit a kormány megígért az otthonukat elvesztett családoknak.

A haladás hiánya szinte teljesen a kormány számlájára írandó, hiszen a 6,6 milliárd dollárra (mintegy 1800 milliárd forintra) becsült újjáépítési költségekből a nemzetközi donoroknak köszönhetően már 4,1 milliárd dollár (több mint 1100 milliárd forint) összegyűlt. Tisztviselők és segélymunkások szerint a kétségbeejtően nehézkes bürokrácia és az alig működő kormány jelenti a fő gondot. A helyzet annyira katasztrofális, hogy több donor inkább feladta segítő szándékát.

Meghátráló donorok

“Épp most veszítettünk el valakit, aki 400 ezer dollárt (csaknem 110 millió forintot) adományozott volna” – mondta az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) nepáli képviselője, Christian Manhart. “Minden út végén ott egy torlasz a hosszadalmas kormányzati eljárások miatt” – jegyezte meg.

Csak az UNESCO 1,8 millió dollárt (490 millió forintot) különített el költségvetéséből a nepáli földrengés kárainak helyreállítására – az összeget eddig nem sikerült felhasználni. A belviszályok által megbénított nepáli kormánynak hét évébe telt megszövegezni az új alkotmányt, és kilenc hónapig tartott létrehozni az újjáépítéssel foglalkozó részleget. Megfelelő irányelvek híján azonban senki sem tudja, melyik végén fogja meg a munkát. (MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.