Nagyvilág

Hiába az alsóházi döntés, a brazil elnök nem mond le

A brazil elnök nem mond le, és a végsőkig harcol a vele szemben álló erők ellen, derült ki Dilma Rousseff sajtótájékoztatóján, amelyet az alsóház bizalmatlansági eljárás megindítására vonatkozó döntése után tartott.

Rousseff helyi idő szerint hétfőn először jelent meg a nyilvánosság előtt a brazil kongresszusban vasárnap tartott szavazás óta, amelynek során a képviselők 367-137 arányban a költségvetési mérleget kozmetikázó államfővel szembeni bizalmatlansági eljárás megindítására szavaztak.

Rousseff kijelentette: fel van háborodva az alsóház döntésén, és arra hivatkozott, hogy az előző elnökök is gyakran folyamodtak a választások előtt hasonló költségvetési manőverekhez – következmények nélkül. Az államfő “a valóság, a demokrácia és a jogállam ellen elkövetett erőszaknak” nevezte a jelenleg zajló belpolitikai csatározást, amely szerinte azért kezdődött, hogy a hagyományos brazíliai uralkodó elit visszaszerezze a hatalmat az immár 13 éve kormányzó baloldali Munkáspárttól (PT).

A brazil elnök egykori gerilla-énjét elővéve harciasan nyilatkozott az őt ért “hatalmas igazságtalanságról”.

“Erős, energikus és bátor vagyok” – hangsúlyozta az első brazil női államfő. “Nem fognak földbe döngölni, nem fognak megbénítani. Tovább harcolok, ahogy egész életemben tettem” – figyelmeztette ellenfeleit.

“54 millió szavazattal választottak újra 2014-ben”, emlékeztetett a 68 éves Rousseff.

Az alsóház után a szenátus egyszerű többséggel dönt majd a bizalmatlansági eljárásról. A brazil felsőház keddtől kezd foglalkozni Rousseff ügyével a megfelelő dokumentumok kézhez kapása után, de szavazásra valószínűleg csak május közepén kerül sor.

Ha a szenátus is az eljárás megindítására szavaz, Rousseff helyét 180 napra Michel Temer alelnök veszi át, majd a felsőház immár kétharmados döntéssel végleg elmozdíthatja hivatalából a korrupcióval vádolt államfőt.

Rousseff az alsóház döntése után lemondta eheti egyesült államokbeli útját, és nem vesz részt a novemberi párizsi klímamegállapodás ünnepélyes aláírásán New Yorkban, jóllehet ő és csapata a legharcosabb tárgyalói voltak a párizsi találkozónak – mondták el a brazil elnök környezetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik