Nagyvilág

Brüsszel megkapta a katalán levelet, hogy befogadnának több ezer menekültet – és örül

Megírtuk már korábban, hogy Katalónia 4500 menedékkérő befogadását ajánlotta fel az Európai Uniónak, erről Carles Puigdemont, a spanyolországi autonóm közösség új elnöke értesítette levélben Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős uniós biztost, még március közepén.

A katalán elnök biztosította az európai tisztségviselőt arról, hogy kormánya kész 4500 menekültet fogadni a következő időszakban, 1800-at akár most azonnal.

Brüsszel megkapta a levelet, hétfőn éjjel válaszoltak is, amiben azt írják, hogy örülnek a felajánlásnak. Egyben megsürgették a madridi kormányzatot, teremtsék meg a jogi környezetet ennek lehetőségére.

A sürgetés azért életszerűtlen kicsit, mert Spanyolország eddig mindössze 18 menekültet fogadott be a korábban ígért 16 000 helyett.

A katalán felajánlásnak belpolitikai olvasata is van, ugyanis ha ezt Brüsszel befogadja, azzal ütőkártya kerül Carles Puigdemont kezébe a spanyol központi kormányzattal szemben, mert az EU kvázi önálló államként kezelte őket.

Kiemelt kép: afrikai menekülteket segít ki csónakjukból a spanyol mentőegység egyik tagja Málaga kikötőjében 2016. április 15-én, miután a parti őrség elfogta a Földközi-tengert átszelő hajójukat 54 szub-szaharai menekülttel a fedélzetén az ország déli tengerpartjának közelében. (MTI/EPA/Jorge Zapata)

(El País)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik