Nagyvilág

Leukémia, limfóma, ekcéma – szinte minden diák súlyos beteg lett egy kínai iskolában

Az intézmény egy rendkívül szennyezett ipari területen épült. Még a hivatalos állami média sem hallgatja el a hatalmas felháborodást kiváltó esetet.

Egy egykori ipari terület mellett nyitottak új iskolát Kína keleti részén, Csangcsou városában. Rövid idő alatt a diákok többségénél súlyos betegségeket mutattak ki – egyebek mellett ekcémát, leukémiát és limfómát. Ennek oka, hogy az iskola területén rendkívül szennyezett a levegő, a talaj és a víz.

Az eset a kínai irányított nyilvánosságban is nagy teret kapott és óriási felháborodást váltott ki. A közösségi médiában kampány indult, amely azt követeli, hogy vonják felelősségre a helyi hatóságokat.

A Csangcsoui Idegennyelvű Iskolában minden hat diákra jut öt megbetegedés. A kínai központi televízió fő híradója is beszámolt az esetről, a szülők a műsorban azt mondták: hónapok óta panaszkodtak a hatóságoknak. A legnagyobb kínai közösségi portálon, a Sina Weibón ez a leginkább tárgyalt téma.

Az érintett intézmény egy magániskola, de a helyi mikrobloggerek szerint az állami intézményekben is előfordulnak ilyen esetek, amelyek nem kapnak ekkora nyilvánosságot.

Tavaly októberben egy iskolai futópályát adtak át mérgező műanyag borítással, az azt használó gyerekek orrvérzésre panaszkodtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik