Nagyvilág

Földrengések százai sújtják most is Kumamotót

Egészen döbbenetes számú rengés volt Dél-Japánban, gyakorlatilag folyamatosan hullámzik a föld a térségben.

388 földrengés történt három nap alatt Japán délnyugati részén, és köztük voltak kimondottan nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,3-as és 7,1-es erősségű földmozgások – összegezte az elmúlt napok eseményeit vasárnap a japán meteorológiai szolgálat.

Az európai idő szerint csütörtökön kezdődött földrengéssorozatban 41 ember halt meg, kétezer embert kórházban ápolnak különböző súlyosságú sérülésekkel. A legerősebb lökés péntek este (japán idő szerint szombat hajnalban) történt, és 7,3-as erősségű volt.

A rengések színhelyén, Kumamoto prefektúrában egész éjszaka erősen esett, ráadásul viharos volt a szél, ami nagyon megnehezítette a túlélők után kutató mentőegységek munkáját. Napközben már nem elállt. Katonák, rendőrök és tűzoltók – összesen kb. 30 ezren – vasárnap is folytatták az eltűntek utáni kutatást a romos épületek között.

Japán szakértők szerint a földmozgások még legalább egy hétig folytatódhatnak, és nem zárható ki egy újabb, nagy erejű rengés sem.

A prefektúrában gyakorlatilag leállt a tömegközlekedés, lezárták az autópályákat is. A prefektúrában és a vele szomszédos Óitában 240 ezer embert szállásoltak el ideiglenesen befogadóközpontokban, iskolákban és kormányzati épületekben. Kumamotóban csaknem 80 ezer háztartásban teljesen szünetel az áramszolgáltatás, 380 ezer épületben pedig víz sincs.

Japán a Föld egyik leginkább földrengésveszélyes területének számít, hiszen négy tektonikus lemez találkozásánál fekszik. A bolygón észlelt legnagyobb földmozgások 20 százaléka minden évben Japánban történik. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik