Nagyvilág

Iránt ekézték a muszlim vezetők

Az iráni elnök szeretne együttműködő viszonyt az arab országokkal, csakhogy túl sok az ellentét Jementől Szíriáig.

Élesen bírálta Iránt az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) éves tanácskozásának zárónapján. Pénteken kiadott közleményükben az iszlám világ vezetői azzal vádolták Teheránt, hogy továbbra is a terrorizmust támogatja és beavatkozik a közel-keleti térség országainak – például Szíriának és Jemennek – a belügyeibe.

Az 57 tagú szervezet képviselői, köztük mintegy 30 állam- és kormányfő a csúcson globális és regionális problémákat vitattak meg, egyebek mellett az Iszlám Állam (IÁ) és a Boko Haram nigériai csoport jelentette kihívást, valamint a szíriai és jemeni polgárháborúkat és humanitárius vonatkozásaikat.

A kommüniké hangsúlyozta az Irán és más muszlim országok közötti “együttműködő viszony” kialakításának, valamint az erőszaktól vagy az azzal való fenyegetőzéstől való tartózkodásnak a szükségességét. Előző nap Haszan Róháni iráni elnök beszédében arra buzdította az értekezlet résztvevőit, hogy kerüljék a megosztó nyilatkozatokat. “A konferenciának nem kellene olyan üzenetet küldenie, amely az iszlám közösségen belüli ellentétet szítja” – mondta Róháni. Irán szintén tagja az OIC-nek.

Az OIC háromévente rotálódó elnökségi tisztét előző nap átvevő Törökország, valamint Szaúd-Arábia is részt vesz az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalícióban, és Bassár el-Aszad szíriai elnök ellenzői. Emiatt Ankara és Rijád éles ellentétbe került a Damaszkuszt támogató, síita Iránnal.

Irán Jemenben a síita húszi mozgalom szövetségese, ami hónapok óta harcol az Abd Rabbó Manszúr Hádi nemzetközileg elismert elnökhöz hű csapatokkal és a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség erőivel. A polgárháborúban 2015 márciusa óta több mint hatezren vesztették életüket. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik