Nagyvilág

Tömegesen hagyják el a menekültek az idomeni sátortábort

Menekültek százai hagyták el szerdán is a görög-macedón határnál, Idomeni közelében és az athéni kikötővárosban, Pireuszban kialakult rögtönzött, hevenyészett táborokat.

Az ERT görög közszolgálati televízió szerint a pireuszi sátortábort már kedden ezernél több menekült elhagyta; jelenleg körülbelül 3800 ember tartózkodik ott. “Pireusz kiürítése lassan, erőszak nélkül zajlik”, mondta a menekültüggyel foglalkozó válságstáb szóvivője, Jeórjiosz Kiritszisz.

Az Idomeninél kialakult nyomorúságos tábort kedd este 500 menekült hagyta el. Ott ez volt az első ilyen tömeges távozás; a szóvivő szerint a tábor kiürítése még napokig tarthat.

Pireuszban, és főként Idomeninél eddig összesen több mint 15 ezer menekült várakozott, azt követelve, hogy újra nyissák meg az úgynevezett balkáni útvonalat nyugat felé.

Vasárnap a macedón rendőrség könnygáz, villanógránát és gumilövedék bevetésével verte vissza a görög határnál több mint ötszáz menekült rohamát a kerítés ellen. Az akciónak több száz sebesültje volt.

Múlt csütörtökön a parti őrség bejelentette, a menekültek két hetet kapnak, hogy önként távozzanak a hadsereg által épített menekülttáborokba, különben erőszakkal viszik át őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik