Nagyvilág

Százmillió eurót költ az EU a menekültekre

Pár millió euró csurran-cseppen a terrorellenes szervezet bővítésére is. A mostani százmillió euró csak a hetede a teljes csomagnak, amit az EB javasolt.

Jóváhagyta az Európai Parlament szerdán, hogy további 100 millió eurót (mintegy 310 milliárd forint) különítsenek el a menekültek unión belüli ellátására és 2 millió eurót arra, hogy az Europolon belül működő Európai Terrorelhárító Központ (ECTC) új munkatársakat vegyen fel. Az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács által már elfogadott javaslat értelmében az EP szerdai jóváhagyásával további 100 millió euró fordítható a menekültválságra.

Az összeg az első része annak a 700 milliós sürgősségi humanitárius csomagnak, amit az Európai Bizottság még március elején javasolt. A pénzt élelmiszerre, sürgős egészségügyi ellátásra, sátrakra, higiéniás eszközökre vagy oktatásra lehet fordítani. Az idén januárban létrehozott és az unió terrorizmus elleni küzdelem központjának szánt ECTC a terrortámadások miatt még 2 millió eurót fordíthat új emberek felvételére.

Az uniós politikusok márciusban javasolták az Europol Európai Terrorizmus Ellenes Központján belül (ECTC) egy terrorizmus elleni szakértőkből álló közös nemzeti összekötő csoport létrehozását, ami a külföldi harcosokat, a terrorizmus finanszírozását, a fegyverek illegális forgalmát és szélsőséges csoportok online propagandáját figyeli, követi és elemzi.

A képviselők üdvözölték, hogy a menekültek unión belüli ellátására fordítandó összeg miatt nem csökkennek a harmadik országokat segítő programok forrásai, ugyanis a menekültekre szánt pénz a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból (AMIF) származik. Ezeket a ráfordításokat később friss forrásokkal kellene helyettesíteni, amihez az EU-n belüli humanitárius segélyek mobilizálása érdekében fenntarthatóbb jogi és pénzügyi keretrendszerre van szükség. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik