Nagyvilág

Rettegnek a meleg utaskísérők a teheráni járatoktól

Iránban a hóhér kezére adják a homoszexuálisokat, ettől tartanak a francia légitársaság meleg stewardjai is. A szakszervezet blődségnek tartja a félelmeiket.

Petícióval fordult az Air France légitársaság több meleg utaskísérője a céghez, hogy ne kelljen olyan országokba repülniük, ahol büntetik, ha valaki a saját neméhez vonzódik – írja a Local francia kiadása.

Az Air France nemrég vezette be a Párizs-Teherán légijáratot, ahol a stewardesseknek tett annyi kedvezményt, hogyha nem akarnak fejkendőt viselni, akkor kérhetik, hogy ezen a vonalon ne kelljen repülniük. A melegek is ezt szeretnék, pláne, hogy Iránban halálbüntetés jár, ha valakire rábizonyítják, hogy gyakorló meleg.

Sébastien Gidon, az egyik szakszervezet vezetője szerint nevetséges a felvetés, már csak azért is, mert a légitársaság nem tartja nyilván, melyik munkavállalójának milyen a szexuális orientációja. Szerinte annak, hogy valaki meleg, titoknak kell maradnia, ez nem keverendő össze a nők helyzetével.

Gidon folytatta: szerinte Irán mellett mintegy húsz olyan úticél létezik, ahol büntetik a homoszexualitást. Ilyen Szaúd-Arábia, de a fontos légiközlekedési csomópont, Szingapúr is. Márpedig ezen úticélok mellőzését nem kérte az LMBT-csoport.

Érdekesség, hogy ugyan a szexualitás nincs listázva, de a szakszervezet valahonnan tudja, hogy az Air France személyzetének 40 százaléka férfi, az ő 20 százalékuk pedig meleg. Gidon mindenesetre állítja, a melegeknek tudniuk kell, hogy ha utaskísérőnek állnak, a melegek jogait nem tisztelő országokba is repülniük kell. Feltette a kérdést:

Tényleg azt gondolják, hogy kéz a kézben sétálhatnak a barátjukkal vagy megcsókolhatják őket Teherán utcáin? Természetesen nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik