Nagyvilág

Obama megvédte Hillary Clintont, és a terroristáknak is üzent

Politikai befolyásolástól mentes vizsgálatot ígért az email-botrány ügyében, a terroristának pedig azt üzente, az amerikaiak nem félnek, és levadásszák őket.

Washingtonban sajtótörténeti eseménynek minősítették, hogy Obama nyilatkozott a Foxnak, az elnök ugyanis hivatalba lépése, 2008 óta nem adott interjút a republikánusokhoz közelálló televíziónak.

Az interjúban, amely vasárnap háromszor került adásba, az elnök megvédte Hillary Clintont, kiállt az általa a legfelső bíróság megüresedett posztjára jelölt Merrick Garland mellett, és bírált két republikánus elnökjelölt-aspiránst a terrorizmus elleni harcban felvetett javaslatuk miatt.

Obama a terrorizmus elleni küzdelemben elért saját sikereinek fontosságát is hangsúlyozta.

Nem volt még egy elnök, aki ilyen sok terroristát emelt volna ki a terepről, mint én az elmúlt hét és fél évben

– fogalmazott Obama.

Én az a srác vagyok, aki egy terrortámadás után felhívja az érintett családokat

– tette hozzá.

Bírálta Ted Cruz texasi szenátort, aki többször is szőnyegbombázást javasolt a terroristák uralta szíriai területeken. Obama szerint így sok ártatlan civil esne áldozatul, ezért szerinte a szőnyegbombázás nem eredményes eszköze a terroristák elleni harcnak. Elítélően szólt Donald Trump, a republikánusok jelenleg vezető elnökjelölt-aspiránsa javaslatáról is, miszerint átmenetileg meg kellene tiltani muszlim vallásúak beutazását az Egyesült Államokba.

Az elnök azt is kifejtette, hogy miért reagál ritkán a terrortámadásokra. Meggyőződése szerint ugyanis a terroristáknak éppen az a céljuk, hogy beszéljenek róluk, félelmet ültessenek el az emberekben, pánikot keltsenek és megváltoztassák az amerikaiakat.

Minket nem lehet megváltoztatni, meggyilkolhatnak néhányunkat, de megtaláljuk és levadásszuk őket… Nem esünk pánikba, nem félünk

– fogalmazott Obama.

A hosszas interjúban megvédte volt külügyminiszterét, Hillary Clintont, a demokraták esélyes elnökjelölt-aspiránsát. Kifejtette, hogy az amerikai nemzetbiztonságot nem sodorta veszélybe, hogy Clinton – aki 2009 és 2013 között volt az amerikai diplomácia irányítója – külügyminiszterként nem egyszer a magán email címéről küldött hivatalos leveleket. Az amerikai kormányzat szabályzata szerint azonban tilos titkos információkat küldeni vagy tárolni a biztonságos kormányzati csatornákon kívül.

Az ügyet jelenleg többen is vizsgálják: a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), az igazságügyi minisztérium és két, republikánus politikusok vezette kongresszusi bizottság. Obama az interjúban leszögezte: a kormányzat nem gyakorol nyomást sem a minisztériumra, sem az FBI-ra, és ez jövőben is így lesz. “Senki nem áll törvényen felül” – hangsúlyozta az elnök.

Obama beszélt a legfelső bíróság tagjai közé jelölt Merrick Garland ügyéről is. Jelölését a republikánusok nemcsak elfogadni nem akarják, hanem meghallgatni sem hajlandóak a bírót, arra hivatkozva, hogy a jelölésről majd a következő elnöknek kell döntenie. Obama kitartott Garland jelölése mellett, hangsúlyozta, hogy nem kíván újabb jelöltet állítani.

(MTI)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik