Nagyvilág

Lemondott az ukrán miniszterelnök

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök (jacenyuk, Arszenyij Jacenyuk, ukrajna, )
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök (jacenyuk, Arszenyij Jacenyuk, ukrajna, )

Arszenyij Jacenyuk vasárnapi, a “Tíz perc a miniszterelnökkel” című televíziós műsorban elmondott beszédében közölte, hogy hivatalosan április 12-én, kedden nyújtja be lemondását a parlamentnek.

Annak, hogy felajánlja lemondását, legfőbb oka a politikai- és kormányválság. Szerinte bizonyos emberek vitát generálnak és viszályt szítanak a kormányon belül, ami miatt nem tudnak valódi reformokról dönteni, sem végigvinni azokat.

Új többség formálódik a parlamentben, és az államfő mögött álló frakció, Petro Porosenko Blokkja Volodimir Hrojszman jelenlegi házelnököt akarja látni a miniszterelnöki poszton.

Reméli, lemondásával, amit kötelességének érez, valamint egy új kormány fellépésével, véget vethet ezeknek a folyamatoknak. Ismételten leszögezte, hogy nem ragaszkodik a miniszterelnöki székhez. Szavai szerint Hrojszman és az új koalíciós megállapodásban foglaltak folytonosságot biztosítanak a kormányzásban, beleértve a megkezdett reformok véghezvitelét.

Közölte, hogy az általa vezetett Népi Front frakciója marad a koalícióban, mert – mint mondta – “ma ez az egyetlen eszköz, amely biztosítja az állam védelmét”.

Hangsúlyozta, hogy a kormányfői poszt teher és eszköz, nem pedig privilégium.

Nem engedhető meg, hogy a jelenlegi háborús helyzetben destabilizálódjon a végrehajtói hatalom, ami pedig elkerülhetetlenül megvalósul, ha a lemondásom után nem alakul meg mihamarabb Ukrajna új kormánya

Hozzáfűzte, hogy büszke arra, amit az általa vezetett kabinet végzett, szerinte még sok mindent értékelni fognak a jövőben abból, amit megtett.

A bejelentésre reagálva Vadim Deniszenko, a Porosenko mögötti frakció egyik tagja az Eszpresszo ukrán televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy képviselőcsoportja támogatni fogja a parlamentben Jacenyuk távozását tisztségéből. Biztos abban, hogy Hrojszman lesz az új miniszterelnök.

Már februárban el akarták távolítani

Arszenyij Jacenyuk 2014. február 27-től töltötte be a miniszterelnöki tisztet. A 2014 őszén tartott parlamenti választások után megerősítette őt a parlament a kormányfői tisztségben. Idén februárban bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene és az általa vezetett kormánnyal szemben, azonban a javaslat nem kapta meg a szükséges számú támogatószavazatot. Ezért a két nagy kormányfrakciót, Jacenyuk és Porosenko pártját tették felelőssé a koalíció kisebb tagjai – Julia Timosenko Haza pártja és a lembergi polgármester vezette Önsegély -, amelyek tiltakozásul kiléptek a koalícióból. Ezáltal megszűnt a kormány többsége az ukrán törvényhozásban.

Heteken át folytak a tárgyalások, és még ma sem világos, hány párt alkotja majd az új kormánytöbbséget az ukrán parlamentben. Timosenko Haza pártja teljesíthetetlennek látszó előfeltételt – 18 előterjesztés elfogadását – szabta ahhoz, hogy aláírjon egy új koalíciós megállapodást a két nagy parlamenti párttal. Az Önsegély nem hajlandó újra csatlakozni a kormánykoalícióhoz, de jelezte, hogy kívülről támogatná az új kabinetet. Sajtóhírek szerint az sem kizárt, hogy független képviselők belépésével növelik meg Porosenko blokkjának és Jacenyuk Népi Frontjának képviselői számát, így biztosítva a két párt többségét a törvényhozásban. Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál számításai alapján tíz képviselő belépésével már meglenne a többségük a 450 fős perlementben.

(ITAR-TASS/MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik