Turkey Prime Minister Recep Tayyip Erdogan speaks during the opening session of the Ministry For European Union Affairs Conference on June 7, 2013, in Istanbul. Turkish Prime Minister Recep Tayyip Erdogan said today his Islamic-rooted government was open to "democratic demands" and hit back at EU criticism of his government's handling of a week of deadly unrest. Amid international condemnation over rights abuses in the unrest, European Union Enlargement Commissioner Stefan Fule told Erdogan that excessive police force "has no place" in a democracy and urged a "swift and transparent" probe into the abuses, a longtime EU hopeful.  AFP PHOTO / STRINGER / AFP PHOTO / STRINGER
Külföld

A világ egyik legveszélyesebb vezetője belovagol az unióba, és senki nem szól, hogy ebből még baj lesz

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

¯\_(ツ)_/¯. 2016. 04. 08. 18:13

Erdogan egy beszteroidozott Orbán-epigon. Ráadásul Európának köszönheti, hogy tényező lett belőle.
Korábban a témában:

Történt valami nagyon furcsa a Közel-Keleten. Valamikor akkor kezdődhetett, amikor Obama úgy döntött a Fehér Ház rózsakertjében, hogy nem küld amerikai csapatokat Szíriába. A Közel-Kelet amerikai fölényének ezzel a gyakorlatban vége lett. És nem azért, mert Amerika nem tudta volna uralni a régiót, hanem azért, mert nem akarta.

Obama szerint a Közel-Kelet már nem érdekes, annyira legalábbis semmiképp sem, hogy amerikai életeket áldozzanak érte. Az olajárak zuhanásával és az amerikai olajkitermelés növelésével együtt a régió elvesztette a gazdasági jelentőségét, amely eddig rávette a világ legnagyobb hatalmát, hogy kiemelten foglalkozzon vele.

Ráadásul a Közel-Kelet javíthatatlan, legalábbis Obama szerint. Erről Jeffrey Goldberg írt abban a gigantikus újságcikkben, amelyben a leköszönő elnök külpolitikáját tekintette át. Obamát sokkal jobban érdekli Kína és a csendes-óceáni térség, mint bármi a Közel-Keleten, ráadásul pontosan látta, hová vezetett az iraki vagy akár az afganisztáni intervenció.

A Közel-Kelet megmaradt a középhatalmak játszóterének.

Ezek a középhatalmak pedig Oroszország, Törökország és Irán. Vannak persze még tőlük független tényezők is a környéken, ami alatt Szaúd-Arábiát értem, de az is kérdéses, hogy mennyire tekinthetjük Szaúd-Arábiát független tényezőnek.

Elég csak megnézni az elmúlt hetek (évek) nagy frontjait, ahol ezek a középhatalmak összecsaptak:

  • Szíria,
  • Hegyi-Karabah,
  • és részben Jemen.

A középhatalmak közül most mindenképpen az oroszok és a törökök a legaktívabb szereplők, egyébként pont egymás ellen. A hegyi-karabahi konfliktus pont erről szó. A terület Örményország és Azerbajdzsán között fekszik, és nem nagyon van értelme, azon kívül, hogy nagyon szép. Szinte csak örmények lakják (az azeriek évtizedekkel ezelőtt elmenekültek), de névleg Azerbajdzsán része. A gyakorlatban inkább önálló enklávé, már amennyire enklávé lehet valami két ország határán (Exlávé? Szeparatista pszeudoklávé?).

Hegyi Karabahért eddig csak azért nem gyilkolta egymást halomra Örményország és Azerbajdzsán, mert ez a konfliktus nem csak róluk szól. A keresztény örmények az oroszok vazallusai, az azeriek pedig a törökök szövetségesei. Ha háború lenne, nem kérdés, hogy ki győzne: Azerbajdzsán körülbelül annyit költ évente a hadseregére, mint amennyi a szegény Örményország teljes költségvetése. De háború nem lesz, mert Örményországon belül fekszik egy fontos orosz katonai bázis, ebbe az utcába pedig az azeriek nem mernek bekanyarodni.

Elmegyev a Medvegyev

Eközben a két ország (Oroszország és Törökország) azzal vádolja egymást, hogy a másik beleavatkozik két független ország vitás ügyébe. Ez amúgy igaz is, mindkettőjükre. De most leginkább az oroszok próbálnak úgy csinálni, mintha független mediátorok lennének a konfliktusban. Medvegyev miniszterelnök hamarosan Jerevánba és Bakuba is elutazik, hogy közvetítsen a béketárgyalásokon. Ebből a konfliktusból valószínűleg nem lesz semmi.

Sokáig viszont nem így tűnt Szíriával. Egy darabig konkrétan fennállt a veszélye, hogy Oroszország nyílt katonai konfliktusba keveredik egy NATO-tagországgal. Hogy ennek mi lehetett volna a vége, azt senki nem tudja. Szerencsére annyi önfegyelem azért mindkét félben volt, hogy eddig ne jussanak el.

A két ország közötti viszony akkor durvult el, amikor egy török vadászgép leszedett egy orosz vadászgépet, aki vagy átrepült a török légtéren, vagy nem. Ez sose fog kiderülni. Az oroszok viszont akkoriban jó ideje bombázták – az Asszád-rezsim ellenségeként – a szíriai turkománokat, akik – mint a nevükből is kiderül – egy ottani török kisebbség.

Szinte biztos, hogy az orosz gép lelövése nem állami parancsra történt. Az oroszok szeretnek berepülésekkel provokálni, csak a török légierő nem volt olyan higgadt, mint a skandináv vagy mint a brit légierők szoktak lenni hasonló helyzetben. A vadászpilóták pedig gyakorlatilag korunk lovagjai, akiknél a felhatalmazottság-tudat veszélyesen keveredik egy gimis focicsapat kapitányának arroganciájával.

Török egy nagy darabot

Az oroszok nem torolták meg katonailag a lelőtt gépet, de közvetítőkön keresztül mindkét fél tovább folytatta a konfliktust. Ami egyébként aztán rá is égett a törökök körmére. (Erről picit később.)

Protesters take part in an anti-Turkey picket outside the Turkish embassy in Moscow on November 25, 2015. Turkey shot down a Russian war plane on the Syrian border on November 24, sending tensions spiralling as Russian President Vladimir Putin warned Ankara its "stab in the back" would have serious consequences. AFP PHOTO / KIRILL KUDRYAVTSEV / AFP PHOTO / KIRILL KUDRYAVTSEV
Fotó: Europress/AFP/Kirill Kudryavtsev

Recep Erdogan elnök pályaképe egészen speciális. Már az egyetemen aktív volt az iszlamista politikában, aztán a kilencvenes évek közepén Isztambul polgármestere volt. Innen egyébként a nyugati világban klasszikus út vezet a miniszterelnökségig (khm, Boris Johnson), de ő nem ezt járta be. 1999-ben a hadsereg, amely magát Atatürk óta felhatalmazva érzi arra, hogy megvédje a szekuláris Törökországot az iszlamista politikai ideológiáktól, bebörtönözte. Négy hónapot töltött bent, majd kiszabadult, és valamivel később megalapította az AKP-t, a mostani török kormánypártot, hogy a kétezres évek elején egy durva választási győzelemmel miniszterelnök legyen.

A sikersorozat 2015-ben megakadt, és ekkor kezdett el kifelé is nyilvánvalóvá válni Erdogan ámokfutása. A választásokon elsőre senki nem nyert, az AKP koalícióban próbált meg kormányozni, miután az ellenzéki és kurdbarát pártok megerősödtek. Itt kezdett el Erdogan politikája kicsit hasonlítani Orbánéra: ellenséget keresett. De Törökországban tényleg talált ellenséget, nem csak Brüsszelt és a magas rezsit.

Öt hónappal a választások után Erdogan elérte, hogy újabb választásokat tartsanak. Az ezalatt eltelt öt hónapban pedig újraélesztette az éppen nyugvó török-kurd konfliktust, hogy ezzel elszívja a levegőt az ellenzék és a kurdbarát pártok elől. Sikerrel. Az előrehozott választásokon az AKP simán, sőt, meggyőzően nyert, Erdogan pedig Törökország első közvetlenül választott elnöke lett. Az addig jelképes posztot ezzel valódi hatalommá változtatva.

Erdogan egyébként tényleg sok mindenben hasonlít Orbánra, de ezt már sokan leírták. Harcias, határozott, bosszúálló, keményen dolgozó ember, aki szegénységből kapaszkodott fel. Vidéken imádják, a nyafka városi értelmiség kevésbé.

Mivel én nyafka városi értelmiségi vagyok, természetesen azt gondolom, hogy kevés veszélyesebb vezető van ma a világban Erdogannál.

A török elnök hozzáállását a demokráciához remekül elmondja egy történet. Obamának a jordán király így írta le Erdogant:

Erdogan egyszer azt mondta nekem, számára a demokrácia olyan, mint egy busz. Ha odaér, ahova szeretné, majd leszáll róla.

Már el is kezdett leszállni. Erdogannal szemben régi kritika, hogy szinte az Oszmán-birodalmat szeretné visszaépíteni. Ezért meg is kapta a szultán gúnynevet. Hatalmas elnöki palotát épített a főváros szélére, amelyben állítólag aranyvécék is vannak. Az ellenzéket és a sajtót nagyon durván elnyomja, több ezer újságírót börtönöztek eddig be azért, mert megsértették az elnököt.

Ez egyébként bármi lehet, azért is tartóztattak már le újságírót, mert jegyzetelt egy tüntetésen. A vád terrorizmus volt. A Gezi parkbeli tüntetéseket szintén a karhatalommal verte le, és az emberei attól sem riadtak vissza, hogy New Yorkban, az ENSZ székházában rugdossák a kurd tüntetőket és kidobják az ellenzéki újságírókat az épületből.

Fotó: Europress/AFP

Elkurdta

De mostanra a kurdokkal szemben szított belső háború odáig fajult, hogy szinte hetente robban bomba Ankarában vagy Isztambulban. A 2014-ben amúgy is megakadó török gazdasági növekedésnek nagyon rosszat tesz, hogy a turizmus szinte megszűnt Törökországban, pedig ez korábban kifejezetten húzóágazat volt.

Ráadásul a kurdok mellett az ISIS is előszeretettel robbantgat, pedig velük nem olyan egyértelműen rossz a kormány viszonya. Nagyon valószínű, hogy az ISIS lopott olaját török közvetítéssel sikerült eladni a világban, és Asszád, valamint a szíriai kurdok ellen a törökök hajlandóak voltak akár támogatni is az ISIS-t.

De azt, hogy a törökök valódi hatalmi tényezők lettek, végül a menekültválság hozta el. Az Európai Unió gyenge és elvtelen vezetői annyira nem tudták kezelni a szír háború következményeit, hogy kénytelenek voltunk a törökökhöz menekülni megoldásért. A menekültcsere-program egyébként nem nagyon működik, már az első hetekben fennakadások vannak, és rettenetesen kevés embert tudunk így kicserélni. Ráadásul a menekültek áradatát sem feltétlenül a törökök fogták vissza, inkább az a kvázi fegyverszünet, amit sikerült Szíriában kivívni.

Ennek ellenére Erdogannak akár sikerülhet is a menekültek hátán bemászni az Európai Unióba.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.