Külföld

Az Európai Parlamentben dolgozott az egyik brüsszeli öngyilkos merénylő

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2016. 04. 07. 06:39

Jaume Duch Guillot, az Európai Parlament szóvivője közleményben jelentette be, hogy 2009-ben és 2010-ben, hat évvel a brüsszeli robbantások előtt az egyik terrorista annál a takarítócégnél dolgozott, amely az EP-vel is szerződésben állt. Ő nevet nem mondott, de sajtóértesülések szerint Najim Laachraouiról van szó.

Az Iszlám Állam későbbi terroristája a parlament épületében dolgozott két nyáron is, összesen egy-egy hónapot, de akkor még nem voltak róla bűnügyi feljegyzések, később radikalizálódott.

A március 22-i támadásokban 32 ember halt meg, a 25 éves Laachraoui a Zaventem nemzetközi repülőtéren robbantotta fel magát. A terrorista a párizsi merényletekkel is kapcsolatban hozható, úgy tudni, robbanó öveket készített akkorra.

(Reuters)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 27.
A bajnok Budapest Honvéd játékosai a magasba dobják az olasz Marco Rossi vezetõedzõt az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd - Videoton FC labdarugó-mérkõzés végén a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. A Honvéd 1-0-ra gyõzött, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.