Nagyvilág

Karadzic szerint borzalmas az ítélet, amit kiszabtak rá

Borzalmasnak nevezte az ügyében hozott ítéletet szerdán Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök, akit március végén negyvenéves börtönbüntetésre ítélt az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT).

Az 1992-1995 közötti boszniai háborúban elkövetett népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt elítélt Karadzicnak szerdán meg kellett jelennie a hágai székhelyű bíróság előtt, ahol újfent ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott összes vádpontban.

“Ahelyett, hogy meghozták volna az egyetlen igazságos döntést, és felmentettek volna, majd engedtek volna hazatérni, megszületett egy ítélet, és ez egy borzalmas ítélet, mint ahogyan maguk a vádak is borzalmasak voltak” – mondta a volt elnök.

A 70 éves politikusnak ez volt az első nyilvános szereplése a március 24-i ítélethirdetés óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik