Nagyvilág

Felmentett az ukrán bíróság egy magyar zsoldost

Az 52 éves férfi a szakadárok oldalán harcolt, de csalódott bennük és önként feladta magát Ukrajnának.

Az ukrán hatóságok felmentettek és hazaengedtek egy 52 éves magyar állampolgárt, aki a kelet-ukrajnai szakadárok oldalán harcolt, majd feladta magát az ukrán hatóságoknak.

A férfi 2014 novemberében, illegálisan lépte át a határt, és szerződésesként lépett be a donyecki szakadár erőkhöz, ahol kiképzése után rakétavető irányzóként és járművezetőként szolgált. Ezért havi 60 ezer forintnyi zsoldot kapott.

Februárban elhagyta posztját és a Donyeck megyei Bahmutba utazott, ahol megadta magát az ukrán hatóságoknak. Mivel elismerte, hogy bűncselekményt követett el, és önként adta fel magát, a bíróság felmentette a büntetőjogi felelősség alól.

Az ukrán jog értelmében mentesül a felelősségre vonás alól az a személy, aki terrorcselekményről önként tájékoztatja a hatóságokat, segít annak megakadályozásában, illetve a terrorista szervezet vagy csoport létrehozásával és tevékenységével megvalósított bűncselekmények feltárásában.

Ukrajna az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokat terrorszervezeteknek, a szakadár erőknél szolgálókat pedig terroristáknak tekinti. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik