Nagyvilág

Kettős késelés lett egy elképesztően bizarr ügy vége

Két súlyos sérültet vittek be egyszerre a sürgősségire a mentők vasárnap este a kaliforniai Stocktonban. Az egyiküknek a fején, a másiknak a nyakán volt szúrt seb. Mindkét sérülést ugyanaz a konyhakés okozta, az áldozatok pedig egyszerre elkövetők is voltak. De kezdjük az elején.

A rendőrséget helyi idő szerint, este 7.40-kor riasztotta egy környékbeli, hogy két súlyosan sérült férfi fekszik a pázsiton. A kiérkező járőröknek a szemtanúk elmondták, hogy egy ismeretlenre épp a ház előtt jött rá a szükség, ezért a gyepen végezte el a “nagy dolgát”.

Amikor ezt a házban élő, 18 éves Lonale Shaw észrevette, iszonyatosan méregbe gurult. Egy hatalmas késsel hadonászva üldözni kezdte a szemtelen idegent. A férfi megbotlott, elesett, mire Shaw a hátára ugrott és fejen szúrta.

A férfi azonban nem hagyta magát, küzdeni kezdett támadójával. Birkózás közben Shaw elejtette a kést, amit az ismeretlennek sikerült megszerezni. A férfi visszaszúrt, a nyakán találva el támadóját.

Miután a két férfi sebeit a kórházban ellátták, a rendőrök letartóztatták Shaw-t és emberölés kísérletének vádjával letartóztatták.

(KCRA 3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik