Nagyvilág

Hollandiába is érkeztek szíriai menekültek Törökországból

Németország és Finnország után kedden Hollandiába is érkeztek szíriai menekültek Törökországból az Európai Unió és Ankara között március közepén létrejött migrációs megegyezés értelmében, közölte a hágai igazságügyi minisztérium.

A tárca szóvivőjének tájékoztatása szerint a legális úton Hollandiába érkező szíriai menekültek első, harmincegy fős csoportja kedden délelőtt érkezett meg az országba. A csoport tagjainak menedékkérelmét még Törökországban elbírálták, és megállapították, hogy jogosultak nemzetközi védelemre.

A most érkezett menekülteket ideiglenesen egy befogadóállomáson helyezik el, amíg nem találnak nekik megfelelő szállást az ország területén.

A holland hatóságoknak nem volt beleszólásuk abba, hogy kiket válasszanak ki a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek közül, ezt a döntést a török szervek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) munkatársai hozták meg – mondta a szóvivő.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor érkezik a szíriai menekültek következő csoportja Törökországból Hollandiába. Németországba harminckettő, Finnországba pedig tizenegy menekültet helyeztek át hétfőn Törökországból.

Az Európai Unió és Törökország között március 18-án megkötött, az Európába tartó menekültáradat megállítását célzó megállapodás értelmében az Égei-tengeren a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket visszaküldik Törökországba. A megegyezés értelmében az EU-tagországok ezért cserében a tehermegosztás jegyében – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, mint amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik