Külföld

A CIA közép-európai, köztük budapesti terrortámadások veszélyére figyelmeztet

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 04. 04. 13:55

Varsót, Berlint és Budapestet is említette lehetséges terrortámadások helyszíneként az a figyelmeztetés, melyet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) továbbított a lengyel belbiztonsági szolgálatnak, közölte erre vonatkozó értesüléseit a Rzeczpospolita című lengyel napilap hétfőn.

A lap korábbi nemhivatalos sajtóértesüléseket erősített meg, melyek szerint a CIA március közepén arra figyelmeztette a lengyel Belbiztonsági Hivatalt (ABW), hogy “egyebek között Berlinben, Budapesten és Varsóban fennáll a szervezett tömegrendezvények idején végrehajtandó párhuzamos támadások” veszélye.

A lap szerint a terrortámadások veszélyének kitett rendezvények listáján a CIA a július végén Krakkóban rendezendő katolikus ifjúsági világtalálkozót is feltüntette. Az amerikai hírszerzés ezért “rendkívüli biztonsági intézkedések” bevezetését tanácsolta a világtalálkozó idejére.

A Rzeczpospolita újságírói a lengyel kormány biztonsági központjának (RCB) egyik jelentését is ismertetik, mely a krakkói világtalálkozóra, valamint a szintén júliusban esedékes varsói NATO-csúcstalálkozóra vonatkozóan 9 potenciális veszélyt sorol fel. A dokumentum ezek közül a “lőfegyver, illetve robbanóanyag jogtalan használatának” lehetőségét, a NATO-csúcs esetében pedig a légikatasztrófa lehetőségét említi a legnagyobb kockázatokként, mindkettőt az 5 fokú skálán 3,8 fokkal – a “lehetséges” és a “valószínű” kategória között – helyezte el.

A márciusi brüsszeli terrortámadások után Lengyelországban nem hirdettek ki magasabb fokú biztonsági készültséget, mindazonáltal megerősítették a repülőterek, a pályaudvarok és a varsói metró rendőri őrizetét. Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter akkor egy televíziós beszélgetésben elutasította azt a felvetést, hogy változtatni lehetne a júliusi NATO-csúcstalálkozó, illetve az ifjúsági világtalálkozó időpontján és helyszínén. “Folyamatosan elemezzük a helyzetet, hogy minden veszélyt kizárjunk” – mondta Blaszczak, hivatkozva arra is, hogy a lengyel parlament jelenleg a terrorizmus elleni új törvényen dolgozik, amely várhatóan májusban lép hatályba, és remények szerint segíti a két nagy júliusi rendezvény során bevezetendő biztonsági intézkedések hatékonyságát.

Az Iszlám Állam korábban megfenyegette Magyarországot egy propagandavideóban, erről bővebben itt írtunk.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.