Nagyvilág

Az Iszlám Állam után visszatér az élet Ramádiba

Csak szombat óta háromezer család ment vissza otthonába.

Kezdenek visszatérni otthonaikba a Ramádiból elmenekült emberek, miután a nyugat-iraki várost tavaly decemberben felszabadították a kormányerők az Iszlám Állam uralma alól. Csak szombat óta mintegy háromezer család tért vissza a robbanóeszközöktől mentesített kerületekbe.

Az elektromos hálózatot még nem sikerült megjavítani, áramfejlesztőkre vannak utalva a helyiek, a vizet pedig az Eufrátesz folyóból szivattyúzzák a házakba.

Ramádi visszafoglalása volt az iraki hadsereg jelentősebb sikere azóta, hogy két évvel ezelőtt összeomlott az Iszlám Állam villámcsapásszerű támadásaival szemben. A dzsihadisták akkor jelentős területeket foglaltak el az ország északi és nyugati részén. Ramádi mintegy félmilliós lakosságának többsége még a harcok előtt elhagyta a várost. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik