Nagyvilág

Nagy-Britannia befogadás helyett pénzzel segítene a menekültválságon

A gazdag nemzeteknek több menekültet kellene befogadniuk, írja a Sky News. Az Egyesült Királyságba és más, hasonló gazdasági hátterű országba kevesebb mint két százalék szíriait telepítettek be, a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdő Oxfam szerint azonban sokkoló, hogy az ígéretekből milyen kevés valósult meg, és hogy egy ekkora térség, mint az Egyesült Királyság, csak ilyen kevés menekültet fogad be.

Nem csak őket hozzák fel ezt, hasonló kritikát kap az Egyesült Államok, Franciaország, Dánia és Hollandia is. Az Oxfam szerint legalább a 4,8 millió regisztrált menekült tíz százalékát be kellene fogadni az év végéig.

Mark Goldring vezérigazgató azt mondta, habár a britek anyagilag nyújtanak támogatást a rászorulóknak, nem tesznek meg mindent a válság kezeléséért. Szerinte megdöbbentő, hogy továbbra is ennyi embernek kell menekülni, nem sikerült segíteni azokon, akik a leginkább rászorultak.

A Foreign Office szerint több mint 5500 szíriai kapott menedékjogot a konfliktus kirobbanása óta. A szíriai menekültek minisztere, Richard Harrington szerint Nagy-Britannia volt a második legnagyobb adományozója a szíriai válságnak, eddig körülbelül 2,3 milliárd fontot ajánlottak fel erre a célra.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik