Nagyvilág

A japán férfi két évig tartott fogva egy 15 éves lányt

Őrizetbe vettek hétfőn egy 23 éves férfit, azzal a gyanúval, hogy két éve elrabolt és fogságában tartott egy kamaszlányt Tokióban – jelentette be a japán rendőrség.

A 15 éves lány vasárnap szökött meg fogvatartójától, kihasználva, hogy a férfi nem zárta kulcsra a lakást, amikor elment otthonról. A kamasz egy pályaudvar nyilvános telefonfülkéjéből felhívta anyját. A fiatalt azonnal rendőri védelem alá helyezték.

Néhány órával később a Tokiótól délnyugatra fekvő Itóban egy utcán véresen bukkantak rá feltételezett fogvatartójára, Teraucsi Kabura – közölte egy rendőrségi szóvivő.

A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy öngyilkosságba akart menekülni, ezért egy éles tárggyal nyakon szúrta magát. Kórházba vitték őt, és felépülése után fogják letartóztatni – tette hozzá a szóvivő.

A szaitamai prefektúrában található Aszakában tanuló fiatal lányt 2014. március 10-én rabolták el. A lány a rendőröknek elmondta, a férfi azzal csalta el őt, hogy szülei válnak és az ügyvédi irodába viszi őt. Először Csiba városában tartotta őt fogva, majd Tokióba költöztek. Olyan szigorúan őrizte őt, hogy nem tudott megszökni.
A szülők lányuk elrablásakor kaptak egy levelet tőle, amelyben állítólag azt írta, hogy ne keressék őt.

Az őrizetbe vett személy a csibai egyetem 23 éves, frissdiplomás hallgatója, aki februárban költözött Tokióba – értesült az NHK japán állami televízió. A szomszédok szerint Teraucsi visszahúzódó, nem túl feltűnő fiatal volt, és egyetlen gyanús tevékenysége az volt, hogy gyakran hagyta égve a villanyt. A rendőrség semmit nem közölt semmit arról, miért rabolta el a férfi a lányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik