Nagyvilág

Kivezényelték a pakisztáni hadsereget a fővárosba

Kivezényelték a hadsereget vasárnap Iszlámábádban, miután egy vallási csoport több ezer tagja felgyújtott egy buszmegállót és több járművet a pakisztáni parlament épületének közelében.

Az aktivisták Mumtaz Kadri múlt hónap végi felakasztása ellen tüntettek. Kadrit a hatóságok azzal vádolták, hogy 2011-ben meggyilkolta Szalmán Taszrít, Pandzsáb tartomány kormányzóját, mert a politikus az istenkáromlás elleni törvény enyhítését szorgalmazta. Keményvonalas vallási vezetők szerint a törvény megkérdőjelezése már önmagában is istenkáromlásnak tekintendő, amiért halál jár.

A tüntetők Pakisztán különböző térségeiből gyűltek össze a fővárosban. Bejutottak abba a magas biztonsági fokozatú zónába, amely a parlament épületének, néhány követségnek illetve fontos kormányzati épületeknek ad otthont.

A rendőrség korábban a törvényhozás épületéhez vezető utakat konténerekkel zárta el, ugyanakkor a tüntetők eljutottak a kordonig, és  megközelítették a parlamentet.

A kordonokat áttörni készülő aktivisták és a biztonsági erők számos helyen összecsaptak. A rendőrség több tüntetőt őrizetbe vett, később a hadsereget is kivezényelték, mivel a rendvédelmi hatóság nem tudta feloszlatni a tömeget.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik