Nagyvilág

Belga miniszterelnök-helyettes: nem mutogathatnak egymásra az európai országok

Alexander De Croo szerint nem a migráció, hanem az integráció vallott kudarcot.

Európa egyelőre nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy másod- és harmadgenerációs bevándorlók, akik Európában születtek és szocializálódtak, fogékonyak a radikális eszmékre – mondta Alexander De Croo belga miniszterelnök-helyettes az ATV-nek. Szerinte meg kell találni ennek az okát. Az újabb tragédiák megelőzését egy közös európai titkosszolgálat létrehozása segíthetné – vélte.

Arra a kérdésre, hogy hogyan alakulhatott ki Brüsszel Molenbeek negyedében olyan helyzet, ami lehetővé tette a merényletekért felelős dzsihadista sejt kifejlődését, De Croo azt mondta: minden olyan európai város küzd ezzel a problémával, ahova nagy létszámú bevándorló közösség érkezett az elmúlt évtizedekben, és szerinte nem az a megoldás, hogy az európai országok ujjal mutogassanak egymásra.

De Croo szerint Európában nem a migráció, hanem az integráció vallott kudarcot. Nem lehet olyan Európát elképzelni, ami falak mögé tud bújni – tette hozzá. Tisztességtelennek nevezte a terrorizmus és a menekültkérdés összekötését, azt mondta, a menedékkérők épp az olyan „harcosok” miatt menekülnek el hazájukból, mint amilyenek a párizsi és brüsszeli mészárlások elkövetői voltak.

Arról is beszélt, hogy az elmúlt években már megkezdődött a belga jogalkotás reformja, „az új ellenség elleni harc újfajta megoldásokat igényel”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik