Nagyvilág

Oroszország kritizálta Karadzic elítélőit

A volt Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) a bosszú és a leszámolás eszközévé vált - közölte az orosz külügyminisztérium.

Oroszország már 1993-ban – amikor is az ENSZ Biztonsági Tanács határozatának értelmében felállt a bíróság – megkövetelte, hogy a testület az igazságosság intézménye legyen, ahol a józan ész és a méltányosság diadalmaskodik. Ez az elvárás azonban nem teljesült – húzta alá a külügyi tárca közleménye.

Az orosz külügy szerint az NT figyelmen kívül hagyja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amelynek értelmében már be kellett volna fejeznie a munkáját. Nehezményezte, hogy milliárdokat költöttek a több mint húsz éve működő NT tevékenységére, aminek a terhe a nemzetközi közösség vállát nyomja. Megjegyezte, hogy ezt az összeget inkább a békefolyamatra kellett volna költeni a volt Jugoszlávia országaiban.

A külügyi tárca szerint az NT továbbra is folyatja annak a mítosznak az építését, miszerint csak a szerb emberek felelősek az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökért. Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt csütörtökön találta bűnösnek az ellene felhozott tizenegy vádpontban az NT – 40 év börtönre ítélték, amibe beleszámítják azt a hét évet, amelyet vizsgálati fogságban töltött 2008-as elfogása óta.

A szerb kormány hivatalos álláspontja szerint Belgrád nem fogja megengedni, hogy a Karadzic elleni ítéletet bárki is a szerb nép elleni támadásra használja. A belgrádi kormány pénteki rendkívüli ülése után kiadott közlemény szerint az ítélethirdetés után sem szabad kollektív bűnösnek nyilvánítani egyes népeket – ez esetben a szerbséget – azokért a tettekért, amelyeket egyének követtek el.

Nikola Selakovic szerb igazságügyi miniszter a kormányülést követően elmondta: a szerb kormány nem kíván véleményt nyilvánítani a Nemzetközi Törvényszék ítéleteit illetően, viszont “keserű szájízzel” gondol arra, hogy a törvényszék sok éves működése alatt nem büntette meg azokat, akik a szerbek elleni bűncselekmények kiötlői voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik