Nagyvilág

Elszabadult utánfutó végzett egy férfival, aki éppen pornót nézett

Eleve fura baleset volt, de egyre bizarrabb ügy lett belőle, ahogy a nyomozók újabb, információkhoz jutottak.

Egy autó mögül elszabadult utánfutó gázolt halálara egy éves férfit szerdán éjjel a tennesseei Memphisben. Az utánfutó négy és fél méter hosszú volt, és használt autógumikkal volt megpakolva. Az áldozat, az 55 éves Kevin Jordan épp egy állatklinika előtt haladt el, amikor telibe találta.

A férfi fel sem foghatta, mi történik vele, mert nagyon bele volt merülve valamibe, amit a telefonján nézett, mondta egy szemtanú. Később kiderült, hogy Jordan éppen hazafelé tartott, alig néhány háznyira lakott a baleset helyszínétől. Útközben pedig egy pornóvideót nézett a telefonján.

A rendőrségi nyilvántartásból aztán az is kiderült, hogy Kevin Jordannak korábban volt már dolga a rendőrséggel. Az 1990-es évek elején több szexuális bűncselekményekért is elítélték, tavaly pedig volt egy közszeméremsértéses ügye.

Utóbbi esetben egy nő jelentette fel Jordant, mert állítása szerint a férfi az irodája ablaka előtt mutogatta a nemi szervét. Connie Harris, Jordan mennyasszonya szerint az egész ügy egy hatalmas félreértés volt. Azt mondja, a vőlegénye akkoriban esett át veseátültetésen, és éppen dialízis kezelésről tartott hazafelé. A feljelentő nő irodája a kórháztól nem messze van, Jordan pedig nem magát akarta mutogatni az ablak előtt, hanem vizelni próbált.

Harris szerint a Jordan nagyon megváltozott a bűnügyei óta. Az utolsó bűncselekményét 18 évesen követte el, utána 25 évre ítélték. Jó magaviseletért néhány évvel ezelőtt szabadult.

Az utánfutót húzó autó sofőrjét nem vádolták meg a Kevin Jordan halálát okozó baleset miatt, de nyomozást még nem zárták le az ügyben.

(via WISTV)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik