Nagyvilág

A világon mindenkinél népszerűbb Ferenc pápa

A katolikus országokban tényleg közimádat tárgya az egyházfő, de a zsidók is szeretik Ferencet. A muszlim államokban már nem csípik őt, de így is népszerűbb Obamánál és Merkelnél is.

Ferenc pápa népszerűbb a világ vezető politikusainál is – közölte csütörtökön a BBC News egy felmérésre hivatkozva. A WIN/Gallup International globális piac- és közvélemény-kutató 64 államban, mindenütt nagyjából 1000 ember megkérdezésével elvégzett felmérése alapján a római katolikusoknak és a zsidóknak van a legkedvezőbb véleménye a pápáról, de a protestánsok, sőt még az ateisták és agnosztikusok többsége is kedvezően értékeli a pápa személyét.

Caroline Wyatt, a BBC vallási tudósítója elmondta, hogy az egyházfő három éve kezdődött pápaságát jelentős jóindulat övezi. A közvélemény-kutatásban résztvevőknek a következő kérdést tették fel:

Tekintet nélkül saját vallására, nagyon kedvező, inkább kedvező, inkább kedvezőtlen, vagy nagyon kedvezőtlen véleménye van-e Ferenc pápáról?

A pápa a római katolikusok körében bizonyult a legnépszerűbbnek, akiknek 85 százaléka kedvező véleménnyel volt róla. A megkérdezett zsidók körében is 65 százalékos népszerűségnek örvendett. A kutatásban részt vevő 64 országból Portugáliában és a Fülöp-szigeteken volt a legnépszerűbb az egyházfő. Portugáliában a megkérdezettek 94 százaléka, a Fülöp-szigeteken pedig 93 százaléka válaszolt úgy, hogy kedvező véleménnyel van a pápáról. A pápa a legkevésbé Tunéziában, Törökországban és Algériában népszerű, míg az azerbajdzsániak azt válaszolták, hogy keveset tudnak róla.

A WIN/Gallup szerint Ferenc pápa vezetné a népszerűségi listát, ha összehasonlítanák a világ politikai vezetőivel. A katolikus egyházfő nettó népszerűségi pontszáma +41, ami a kedvező és a kedvezőtlen vélemények különbségéből adódó szám. Ezzel Ferenc pápa vezeti a népszerűségi rangsort Barack Obama amerikai elnök (+30), Angela Merkel német kancellár (+13), David Cameron brit miniszterelnök (+10), és Francois Hollande francia elnök (+6) előtt.

Jean-Marc Leger, a WIN/Gallup elnöke elmondta, hogy Ferenc pápa egy olyan vezető, aki túllépi a vallási korlátokat. “Felmérésünk azt mutatja, hogy a világ lakosságának különböző felekezetekhez és régiókhoz köthető határozott többsége kedvező képet alakított ki magában a pápáról” – tette hozzá az MTI szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik