Nagyvilág

Trumpnak lövése sincs, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdető fajgyűlölők miért támogatják

Ugyanabban a tévévitában vett részt az amerikai republikánus-pártiak még versenyben lévő három és a demokraták két elnökjelölt-aspiránsa hétfőn este. A CNN hírtévé műsorának A végső ötök volt a címe.

A vita jelentőségét az adta, hogy kedden két szövetségi államban is választanak: Arizonában a demokraták és a republikánusok egyaránt előválasztásokat tartanak, Utah államban pedig a republikánusoknak jelölőgyűlései lesznek.

Az aspiránsok az Egyesült Államok Izraellel és Kubával kapcsolatos politikáját, valamint az elnökválasztási küzdelem jelenlegi helyzetét vitatták meg.

Donald Trump üzletember két republikánus vetélytársa, John Kasich ohiói kormányzó és Ted Cruz texasi szenátor egybehangzóan és érzelmektől fűtötten közölte, hogy nem lenne hajlandó vállalni az alelnökjelölt szerepét a New York-i milliárdos mellett.

Kasich kijelentette, hogy ő az egyetlen republikánus jelölt, aki képes lehet megnyerni a novemberi elnökválasztást, s azt is leszögezte: biztos abban, hogy a republikánus elnökjelölt-választás nem az előválasztásokon, hanem az országos konvención fog eldőlni, ezért szerinte addig egyik aspiráns se legyen biztos saját elnökjelöltségében.

Ted Cruz fontosnak tartotta leszögezni: nem ért egyet Donald Trumppal abban a tekintetben, hogy az Egyesült Államoknak meg kellene fontolnia szerepvállalásának csökkentését a NATO-ban. Trump erről hétfőn délután beszélt. Cruz szerint egy ilyen döntés után “még veszélyesebb világ alakulna ki”.

Két republikánuspárti vetélytársával ellentétben Donald Trump megerősítette: folytatná Barack Obama jelenlegi elnök Kuba-politikáját, amely a két ország viszonyának javítását célozza.

Kijelentette viszont: fogalma sincs arról, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdető fajgyűlölők miért támogatják a kampányát, valamint nem tud mit kezdeni azzal sem, hogy nagygyűlései miért idegesítenek embereket.

Az elnökségre pályázó demokratapártiak közül Hillary Clinton az amerikai-izraeli kapcsolatokról szólva azon reményének adott hangot, hogy a két ország viszonya baráti marad. Az amerikaiakat s elsősorban is a déli szövetségi államok lakóit érintő bevándorlás ügyéről azt mondta: nem érti, miért kellene “agresszív deportálással” elszakítani a dokumentumok nélkül érkező bevándorlókat családjuktól.

Bernie Sanders vermonti szenátor saját külpolitikai tudásának jelentőségét emelte ki, s azt állította, hogy helyzetfelismerése és értékítélete a világpolitikában sokkal jobb, mint Clintoné, noha – ismerte el – Hillary Clinton külügyminiszteri tapasztalatokkal is rendelkezik. Ő is szorgalmazta az amerikai-kubai viszony további javítását, és fontosnak mondta, hogy Washington szorosan együttműködjék Szaúd-Arábiával az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen.

A keddi választási rendezvényeken az előzetes felmérések szerint Trump és Clinton győzelme várható. Az összesített eredmények alapján Hillary Clinton mindössze egyetlen százalékkal előzi meg Donald Trumpot. Hétfőn vagy egy tucat demokratapárti szenátor – köztük a kaliforniai Barbara Boxer és a marylandi Barbara Mikulski – arra nógatta szelíden Bernie Sanderst, hogy nézzen szembe a valósággal: szerintük nincs realitása annak, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje, vonja le hát ebből a következtetést.

(CNN, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik