Nagyvilág

Ettől most tényleg bekeményít Európa

Ahogy arról már korábban beszámoltuk, a brüsszeli eseményeket követően II-es terrorfokozat lépett érvénybe Magyarországon, a rendőrség pedig emelt szintű szolgálatot lát el a reptereken és metróállomásokon.

Hardy Mihány, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója a magyarországi helyzettel kapcsolatban annyit tanácsolt: minél előbb jelenjenek meg az utasok a reptéren, a kivezényelt TEK-esek jelenléte miatt ugyanis elhúzódhat a beléptetési procedúra.

Hogy hosszú távon milyen szigorítások érinthetik a budapesti Liszt Ferenc repteret, még nem tisztázott. Háy György pilóta és repülésbiztonsági szakember megkeresésünkre úgy nyilatkozott: az ilyen ügyek teljességgel a rendőrség hatáskörébe tartoznak, nem repülésügyi problémának minősülnek.

A Nemzeti Közlekedési Hivatal közleménye szerint is „A rendvédelmi szervek fogják megítélni, hogy a nyilvános területeken milyen mélységű ellenőrzéseket szükséges végezni. Illetve ha az EU szigorít, akkor a tagállamok azt végre fogják hajtani.”

Európa bekeményít

Számos európai ország reagált fokozott készültséggel a reggeli eseményekre, Franciaországban például több mint 1600 rendőrt vezényelnek ki a reptérre és a közlekedési csomópontokra. A tömegközlekedési eszközökön is megszigorítják a jegyek és személyi okmányok ellenőrzését, különösen Párizsban és környékén. A vonatállomások és repterek nyilvános terei zárva maradnak mindenki előtt, aki nem tud érvényes papírokat felmutatni. A belügyminiszter, Bernard Cazeneuve a „koordináció és a terrorizmus elleni harc” további erősítésére hívta fel Európát.

A Charles de Gaulle nemzetközi reptér üzemeltetői bejelentették, hogy mind a nyolc terminálon megerősítették a biztonsági intézkedéseket, ami várható csúszásokkal járhat a járatok indulásában. Szigorúbb ellenőrzésre számíthatnak a Brüsszelből érkező vonatok utasai is – írja a The Local francia kiadása.

Eközben a londoni Gatwick reptér is megerősítette a biztonsági intézkedéseket: „A szörnyű brüsszeli incidens eredményeképp megnöveltük a biztonságiak számát”, szerepelt a reptér vezetősége által kiadott nyilatkozatban.

Bahnni fogják

A német vasúttársaság, a Deutsche Bahn átmenetileg beszüntette a Brüsszelbe menő vasúti forgalmat, és a bécsi, amszterdami és prágai reptéren is komolyabb ellenőrzésekkel számolhatnak ma az utasok. Moszkva is csatlakozott, habár itt a biztonsági előírások a 2011-es, Domodevodo reptéri öngyilkos merénylet óta különösen szigorúak – írja a Winnipeg Free Press.

Karl-Heinz Grundböck osztrák belügyi szóvivő elmondta, hogy a köztereken, illetve főleg a repülőtereken és a tömegközlekedési eszközökön fokozták a rendőri jelenlétet.

Kedden összesen tizenkét menetrend szerinti repülőjárat közlekedett volna Bécs és Brüsszel között, ezek közül kettő felszállt, a többi tízet törölték. Az osztrák fővárosból reggel 7 órakor indult egy gép Brüsszelbe, amely azonban Frankfurtban tudott csak leszállni, Bécsben pedig röviddel fél kilenc után landolt egy, a belga fővárosból érkező gép.

Még az ausztrálok is fontolgatják a csütörtökre tervezett, 24 órás reptéri vám- és határőrsztrájk elhalasztását. Az ausztrál terrorellenes szakértő, Clive Williams megjegyezte: „Kevés reptér ellenőrzi az utasokat már az épületbe való belépés előtt – ez alól többek közt Narita (Tokyo mellett) és Tel Aviv számít kivételnek.” A brüsszeli események pedig már az utasok épületen kívüli átvilágítását is indokolttá tehetnék, hiszen a robbantások az előtérben zajlottak le.

Rónyai Júlia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik