Nagyvilág

Szír gyerekek, akik nem mosolygó napocskát, hanem bombázásokat rajzolnak

A menekültválság öt éve kezdődött, azóta pedig több mint 4,8 millió szírai indult el a világ különböző részei felé. Ennek a hatalmas tömegnek

a fele gyermek.

A Save the children nonprofit szervezet legújabb jelentése szerint legalább negyedmillió gyerek él Szíriában brutális ostrom alatt álló területeken. A szervezet sürgősségi ellátást és ételt szállít Szíriába, és több mint 18 országban végez menekültsegítő programokat.

2014 végére közel 60 millió ember hagyta el az otthonát különböző harcok miatt, ebből 19,5 millióan menekültek. Ennek a számnak is a fele gyerekeket takar. A Save the children egyik fő törekvése, hogy ezeknek a gyerekeknek megfelelő körülményeket teremtsen, ahol azok játszhatnak, rajzolhatnak és tanulhatnak. Ezek a helyek nem csak azért születtek, hogy az otthonukból menekülni kényszerült gyerekek visszacsöppenhessenek a normál kerékvágásba, itt segítenek nekik feldolgozni az őket ért traumákat.

Családtagok elvesztése, háborús borzalmak átélése, mindenkit megviselnének, pláne a gyerekeket. Egy dolog segít nekik megbirkózni a szörnyű emlékekkel:

a művészet.

A rajzolás lehetőséget ad a gyerekeknek arra, hogy kifejezzék magukat anélkül, hogy beszélniük kellene

– mondja Miles, a Save the children igazgatója.

HEART néven létrejött egy speciális program is, ami pszichológiai támogatást nyújt a komoly traumát átélt gyerekeknek. A program igazgatója az mondja,

úgy látjuk, sokuk így szívesebben osztja meg az érzéseit.

Akram (8)

Akram húgával érkezett Görögországba, miután teljesen megszakadt a kapcsolat köztük és szülei közt. A gyerekek általában vidám színeket és motívumokat használnak rajzaikon, Akramét azonban két szín uralja: a barna és a zöld. Papírján két katonai helikopter és két tank szerepel, azt mondja, ha Szíriára gondol, erre emlékszik.

szír gyerek rajz

Adar (13)

Adar egy 13 éves kurd lány Irakból, aki egy 30 fős csoporttal érkezett Szerbiába, Bulgárián keresztül. A csoport nagy részénél súlyos allergiás tünetek jelentkeztek, miután a bolgár erdőben, a szabad ég alatt kellett aludniuk. Orvosi kezelésre volt szükségük, a család pedig különböző menekültügyi központokhoz került. A lány azt mondja,  rajzain sok szomorú ember látható, akiknek el kell hagyniuk otthonukat, egyikük egy családtagja

levágott fejét viszi a kezében.

szír gyerek rajz2

Ahmed (16)

Ahmed 16 éves afgán fiú, aki egyedül utazik, miután fegyveresek szeme láttára megölték a bátyját, ő pedig elmenekült. Azért jött Európába, hogy másik testvére életét megmenthesse. Ahmedet útja elején csempészek kirabolták, elvették minden pénzét és értékét, így gyalog kényszerült megtennie az utat Bulgáriáig. Itt találkozott egy csoporttal, akik segítettek neki eljutni Szerbiába. Rajzán egy iskola látható, amiben diákok és tanárok együtt próbálnak elbújni, míg odakinn tankok és polgárőrök harcolnak. A képen egy ember halott. Amíg Ahmed rajzolt, kezeivel próbálta mutatni, hogyan hullottak a bombák.
Mindene remegett eközben.

szír gyerek rajz3

Ayat (12)

Ayat 3 évet töltött Jordániában, miután elmenekült Szíriából. Nagyon szeret a barátaival lenni és festeni, ezen kívül nagyon szeret tanulni és tanítani másokat írni-olvasni. Rajzán a jelenlegi otthonához legközelebbi mecset látható.

Dorri (9)

Dorri Iránból érkezett Belgrádba, szüleivel és a nagymamájával. A lány számtalan rajzott készített szomorú emberekről egy csónakban, és magát is szomorúnak ábrázolta, hogy látszódjon, hogy érezte magát az úton. Amikor azt kérdezik tőle, mi szeretne lenni, ha felnő, a válasza egyszerű: tündér.

A tündérek arra repülnek, amerre szeretnének. Én pedig szeretnék elrepülni valami szép és biztonságos helyre

-mondta Dorri.

Ismail (15)

Ismail 3 éve van Jordániában, egy betegség miatt nehezen tudja mozgatni karjait. Ezen felülemelkedve festeni kezdett, most pedig már festő szeretne lenni nagy korában. Szíriában rengeteg bombázást nézett végig, és azt mondja, fegyveresek törtek be hozzájuk, és elvitték apját és nagybátyját minden ok nélkül. Ezt a festményét Ismail 3 hónap pszichológiai kezelés után készítette.

Yousef (13)

Yousef Ismail öccse azután kezdett el a HEART programjában részt venni, miután bátyja elkezdett odajárni. Ez az első festmén, amit Yousef készített, több képe bombázásokat ábrázol, amit testvérével az otthonukhoz közel

együtt éltek át.

Rima (7)

Rima családjával hagyta el Szíriát, akikkel 2 évet Libanonban töltöttek, mielőtt elindultak volna Európa felé. Csempészek azt ígérték, eljuttatják őket a horvát határhoz, de ehelyett elvitték az összes pénzüket. A család egy hónapra Belgrádban ragadt. Rima az iskoláját rajzolta le, amit egy helikopter támadott meg, az épület mellett pedig a Szíriában maradt barátai láthatóak. A támadás miatt senki sem tud bemenni az épületbe, az iskola székei mind üresek.

Zada (9)

Rima nővére, Zada szíriai házukat rajzolta le. Zada az otthonukról mesélt:

ez egy szép, nagy ház volt, boldogok voltunk ott, a táborban, ahol most vagyunk, semmi magánéletem nincs.

(A gyerekek nevei biztonsági okokból mind megváltoztak.)

Képek: Save the children

(Mashable)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik