Nagyvilág

Az emberi jogokról vitatkozott Raúl Castro és Barack Obama

A kubai államfő szokatlan módon sajtókérdésekre is válaszolt, de feldühítette, amikor a politikai foglyokról kérdezték. A Google már a spájzban van.

Az Egyesült Államok továbbra is az emberi jogok és demokrácia mellett fog kiállni Kubában – mondta Barack Obama a Raúl Castro kubai államfővel tartott tárgyalásokat követően, közös sajtótájékoztatójukon Havannában. Az amerikai elnök közölte: őszinte és nyílt tárgyalásokat folytattak az emberi jogokról. Leszögezte, hogy a két ország közti kapcsolatok egy csapásra nem változhatnak meg.

Alapvető különbségek

Raúl Castro úgy vélte: Kuba és az Egyesült Államok között mindig lesznek nézetkülönbségek az emberi jogokat illetően. Szerinte az amerikai szankciók, valamint a guantanamói amerikai támaszpont megléte továbbra is akadályozzák a két ország közti normális kapcsolatot. Castro üdvözölte az eddigi amerikai kereskedelmi és utazási könnyítéseket, és további hasonló lépéseket sürgetett.

Obama azt mondta: az embargó véget fog érni, de nem tudni, mikor. Szerinte ez részben attól függ, milyen gyorsan sikerül felszámolni az emberi jogok területén fennálló nézeteltéréseket. Hozzátette: ettől függetlenül az amerikai légitársaságok még az idén közvetlen légi járatokat indítanak Kubába. Az amerikai államfő azt kérte Castrótól: segítse közös vállalatok létrehozását, és azt, hogy a külföldi vállalatok közvetlenül alkalmazhassanak kubai munkaerőt.

A kubai államfő azt hangsúlyozta, hogy a két ország között alapvető különbségek vannak, amelyeket az Egyesült Államoknak tudomásul kell vennie, és nem szabad azokat a kétoldalú kapcsolatok középpontjába állítani. Az amerikai elnök elismerte: Kuba sorsát a kubaiak fogják meghatározni és nem az Egyesült Államok, de egyértelművé tette, hogy országa továbbra is az emberi jogok mellett foglal állást.

Milyen foglyok?

A sajtótájékoztatót különlegessé tette, hogy Raúl Castro tőle szokatlanul újságírói kérdésekre is válaszolt. Láthatóan feldühítette, amikor egy amerikai riporter politikai foglyokról kérdezte. Tagadta, hogy az országban lennének politikai foglyok, azt mondta: „azonnal adjon nekem egy listát, hogy kiengedjem őket. Adja meg nekem a nevét vagy a nevüket. Ha vannak ilyen foglyok, szabadok lesznek, még mielőtt leszáll az éj” – fejtegette.

Obama arról beszélt, hogy a Google megállapodást kötött a kubai hatóságokkal a szélessávú internet, valamint a vezeték nélküli internetkapcsolat kiépítéséről és bővítéséről. Az elnök szerint fontos, hogy Kubában ne úgy tekintsenek az Egyesült Államokra, minta változások előmozdítójára, hanem mint azok bátorítójára. „Mi csak abban akarunk biztosak lenni, hogy bármilyen változások jöjjenek is, azok segítik majd a kubaiakat” – szögezte le.

Az amerikai elnök kedden beszédet mond a kubai televízióban, amit az egész országban közvetítenek, ezen kívül megtekinti az amerikai Tampa Bay Rays  és a  kubai nemzeti válogatott  közötti baseball-mérkőzést. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik