Külföld

Le akarta mondatni a kínai elnököt, most nyoma veszett

24.hu
24.hu

2016. 03. 19. 13:30

Csia Csia, akinek nevét a hongkongi médiajelentések összefüggésbe hozzák a Hszi elleni névtelen petícióval, még kedd este tűnt el a pekingi nemzetközi repülőtérről, ahol egy Hongkongba induló járatra akart felszállni.

Az újságíró ügyvédje, Jen Hszin szerint családtagjai nem találják Csiát, mivel a helyi rendőrség, a reptéri bevándorlási hivatal és a légitársaság, amelynek járatával Csia Hongkongba repült volna, egyaránt tagadja, hogy tudomása lenne az újságíró hollétéről. A Ming Pao Daily című, angol nyelvű hongkongi lap szerint a 35 éves férfi a beszállás előtti percekben még telefonon beszélt a feleségével,

utána azonban nyomtalanul eltűnt.

Csia egyik barátja szerint az újságíró előzőleg a barátaival fenntartott chat-csoportban tagadta, hogy köze lenne a Hszi Csin-pinget bíráló nyílt levélhez, egyúttal óva intette kollégáit annak újbóli megjelentetésétől.

A példátlan petíció március első felében tűnt fel egy rövid időre az egyik, kormányhoz köthető hírportálon, éppen a kínai parlament, az Országos Népi Gyűlés éves ülésszaka idején, rendkívüli érdeklődést kiváltva a kínai nagypolitika fejleményeit nyomon követők között. A levelet a közösségi médiában is sokan megosztották, amíg a hatóságok le nem szedték az internetről.

“A kommunista párt hűséges tagjai” aláírással ellátott folyamodvány, amely már címében arra kérte

Hszi Csin-ping elvtársat, hogy mondjon le a pártban és az állami vezetésben betöltött minden posztjáról,

bírálta Hszi ország gazdasági és belpolitikai ügyeinek kezelésében alkalmazott módszereit, hangsúlyozva, hogy a kommunista párton belül mind több és több csoport ellenzi az elnök egyre keményebb fellépését a kormányzati adminisztráció tagjaival és a párton belül más véleményeket megfogalmazókkal szemben.

A megfogalmazók

  • támadták a Hszi által végrehajtott hatalomösszpontosítást és korrupcióellenes hadjáratát,
  • megkérdőjelezték képességét a párt és az ország vezetésére,
  • távozásra kérték őt a párt és az ország jövője, illetve saját és családja biztonsága érdekében.

Politikai elemzők szerint a petíció fájdalmasan érinthette a kínai elnököt, mivel valós utalások vannak benne arra vonatkozóan, hogy a párt legfelső soraiban ellenállás alakult ki Hszi irányításával szemben. A petíciót megjelentető hírportál egyik szerkesztőségi tagja szerint a közzétételben

érintett kollégák ellen a hatóságok eljárást indítottak.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.