Nagyvilág

A menekültek mellett tüntettek ezrek

Több európai városban, így Bécsben is tiltakoztak a menekültekkel való bánásmód és a pénteki brüsszeli egyezmény ellen.

Több ezren tüntettek szombat délután Bécsben a menekültek mellett és az osztrák kormány menekültpolitikája ellen. A demonstrációra a rasszizmus elleni nemzetközi nap miatt került sor, és hasonló megmozdulásokat tartottak több brit, francia, görög, lengyel és szlovén városban is.

Az APA osztrák hírügynökség a szervezőkre hivatkozva azt írta, hogy Bécs belvárosában mintegy 16 ezren vettek részt a demonstrácin. A tüntetők előbb a parlament épülete, majd az Európai Unió bécsi képviselete elé vonultak, elítélve az osztrák kormány “menekültellenes” politikáját, valamint a Törökországgal előző nap kötött uniós megállapodást, amit “bűncselekményként” bélyegeztek meg.

A Földközi-tengerbe fulladt menekültekre emlékezve felfújható gumicsónakokat emeltek a magasba. “Az emberi méltóság az első helyen”, “A menedékjog emberi jog” – állt a transzparenseken. Mind a szervezők, mind a rendőrök arról számoltak be, hogy a tüntetés incidensek nélkül zajlott. A rendőrség a szervezőkkel szemben azt állította, hogy a tüntetők száma mindössze 2500 volt – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik