Nagyvilág

Kiengedték az előzetesből a kamionost, aki bevallotta, hogy megölte az antifasiszta rappert

Jogi okok miatt szabadlábon, házi őrizetben várhatja perének folytatását egy antifasiszta görög rapper feltételezett gyilkosa – közölték igazságügyi források pénteken. Jorgosz Rupakiasz egykori kamionsofőrt számos rendőr kísérte pireuszi lakhelyéhez. A férfi a törvényben meghatározott maximumot, azaz 30 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, így a hatóságok kénytelenek voltak elengedni.

Rupakiasz elismerte, hogy ő késelte halálra Pavlosz Füsszaszt, művésznevén Killah P-t 2013. szeptember 18-án egy Athén külvárosában található bár kijáratánál. Rupakiasz a hatóságok fényképeken alapuló feltételezése szerint az Arany Hajnal nevű neonáci párt híve volt, bár maga a szervezet tagadta, hogy köze lenne a férfihez vagy a történtekhez.

A nemzetközi felzúdulást kiváltó gyilkosság után a hatóságok élénken érdeklődni kezdtek az időnként erőszakos cselekményekkel is összefüggésbe hozott Arany Hajnal után. Ennek nyomán a párt vezetőségének nagy részét, köztük Nikosz Mihaloliakosz pártvezért és 17 képviselőjét letartóztatták és büntetőper indult ellenük. Április óta velük együtt összesen 69 embert ítéltek el bűnszövetkezetben való részvétel miatt.

Mihaloliakosz ugyan elismerte politikája felelősségét a gyilkosságért, de tagadta, hogy közvetlen köze lenne az esethez, és elítélte Rupakiasz tettét. A nyomozás során azonban kiderült, hogy a tettes és barátai a gyilkosság előtt és után is gyakran beszéltek telefonon az Arany Hajnal befolyásos tagjaival. A negatív médiavisszhangok ellenére a jobboldali párt nem veszített népszerűségéből, és a 2012-es évhez hasonlóan a 2015-ös parlamenti választáson is a szavazatok csaknem 7 százalékát szerezte meg. Az Arany Hajnal Görögország harmadik legnépszerűbb tömörülése Alekszisz Ciprasz miniszterelnök baloldali Szirizája és a jobbközép Új Demokrácia után.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik