Nagyvilág

Heten tuti versenybe szállnak az osztrák elnöki címért

Az összes nagyobb párt jelöltje időben leadta a kellő számú aláírást, és még van némi türelmi idő, úgyhogy jöhet még pár jelölt.

Heten adtak le támogató aláírásokat, így ők jelezték, hogy indulnának az április 24-én tartandó ausztriai államfőválasztáson – közölte az osztrák belügyminisztérium pénteken, miután délután 17 órakor lejárt az aláírások beadási határideje. A jelölteknek hatezer aláírást kellett összegyűjteniük az induláshoz.

Irmgard Griss, az osztrák legfelsőbb bíróság korábbi elnöke, valamint a Zöldek pártjának támogatásával induló Alexander Van der Bellen volt pártelnök, Andreas Khol, az osztrák parlament egykori elnöke, aki az Osztrák Néppárt (ÖVP) államfőjelöltje, Rudolf Hundstorfer leköszönő szociális miniszter, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) jelöltje és végül az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egyik fő ideológusa, Norbert Hofer saját közlésük szerint összegyűjtötték az induláshoz szükséges aláírásokat.

Robert Marschall, az unió-szkeptikus EU-Austrittspartei für Österreich elnevezésű (EUAUS) párt frakcióvezetője, a wien-konkret portál tulajdonosa is jelezte indulási szándékát, azonban azt nem árulta el, hány aláírást gyűjtött. Richard Lugner osztrák építési vállalkozó bevallása szerint nagyjából ötezer aláírást tudott most leadni, és reményét fejezte ki, hogy kihasználva a pár napos türelmi időt, keddig összegyűjti az indulásához szükséges mennyiséget.

Az előzetes adatok szerint áprilisban 6,4 millió szavazásra jogosult járulhat az urnák elé, vagyis 3700-zal többen, mint a 2013-as országgyűlési választásokon. Az államfőválasztáson mintegy 41 ezer külföldön élő osztrák adhatja le voksát. Az osztrák szövetségi elnök mandátuma hat évre szól, és egyszer újítható meg. A szociáldemokrata Heinz Fischer 2004 óta Ausztria államfője, hivatali ideje 2016. július 8-án jár le. Mivel már másodjára tölti be a tisztséget, nem indulhat újra a posztért – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik