Nagyvilág

Egymás mancsába csapott az EU és Törökország

Megvan, mennyi menekültet fogad be Európa cserébe azért, hogy Törökország visszaveszi a visszautasított menekülteket.

Megállapodott az Európai Unió és Törökország a migránskrízis kezeléséről péntek délután – közölte a BBC Donald Tusk Európai Tanács elnök tweetje alapján. Ennek értelmében vasárnaptól a Görögországba érkező menekülteket visszaküldik Törökországba, ha negatívan bírálják el a hatóságok a menedékkérelmüket.

Cserébe az EU tagjai ugyanennyi menekültet közvetlenül átvesznek. Törökország egy csomó pénzt is kap, na meg az EU-csatlakozás ígéretét. Kb. 72 ezer szír menekült jöhet ennek megfelelően legális úton Európába. Ha a visszadobott kérelmek száma ezt meghaladja, újratárgyalják a megállapodást.

Persze a mostani megállapodás már egy felvizezett verzió, ahogy Orbán Viktor kormányfő a péntek késő délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, a kötelező betelepítés is kikerült belőle. Több EU-tag is kritizálta a deal ellenére az emberi jogokat mostanság csizmával tipró Törökországot.

2015 januárja óta mintegy egymillió migráns érkezett Európába hajón, zömmel a török-görög tengeri útvonalon. Idén már 132 ezren érkeztek. Tízezrek ragadtak a görög-macedón határ lezárása után Görögországban, a spontán kialakult idomeni táborban tapaszaltakat egy náci koncentrációs táborhoz hasonlította nemrég Panagiotisz Kurublisz belügyminiszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik