Külföld

A keresztények iraki és szíriai legyilkolása népirtásnak minősül

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 03. 16. 07:14

Az amerikai kongresszus alsóháza egyhangúlag elfogadta azt a kétpárti határozatot, amely népirtásnak minősíti az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által a keresztények, jazidik, kurdok és más kisebbségek elleni szisztematikus irtóhadjáratot Irakban és Szíriában – jelentette az amerikai sajtó helyi idő szerint kedden.

A határozat felszólít minden kormányt – köztük az Egyesült Államok kormányát is -, hogy “az Iszlám Állam atrocitásait nevezze jogos nevén: háborús bűnöknek, emberiesség ellen elkövetett bűnöknek, népirtásnak”.

A határozatot a nebraskai republikánus Jeff Fortenberry és a kaliforniai demokrata Anna Eshoo terjesztette elő, közösen, s vagy kétszázan biztosították azonnal a támogatásukról. Fortenberry képviselő szerint a határozat felülemelkedik a pártpolitikán, hiszen az Iszlám Állam a civilek legyilkolásával és templomok és monostorok lerombolásával magát az emberi civilizációt veszélyezteti.

A nebraskai politikus – aki az Egyesült Államokban élő legnagyobb lélekszámú jazidi közösséget is képviseli – azt mondta, hogy a határozat elfogadása több mint jelképes. A népirtás kifejezés “felhívja a világ figyelmét s egyúttal a nemzetközi közösség felelősségteljes tagjait is, hogy cselekedniük kell, és meg kell teremteniük az előfeltételeit annak, hogy egy ősi etnikai csoport és ősi hit ismét a szülőföldjén élhessen” – fogalmazott a republikánus képviselő.

A határozat ráirányítja a figyelmet a keresztények és más csoportok ellen elkövetett atrocitásokra: a tömeggyilkosságokra, a keresztre feszítésekre, a lefejezésekre, a nemi erőszakra, rabszolgasorba taszításra, kínzásra, gyermekek elrablására. Az amerikai képviselők szerint ezekkel a bűncselekményekkel szándékosan ki akarnak irtani egész vallási és etnikai közösségeket az Iszlám Állam által kalifátusnak nevezett iraki és szíriai területekről, onnan is, ahol ezek a csoportok ősidők óta élnek.

A határozatot pár nappal azelőtt fogadták el, hogy John Kerry külügyminiszternek előterjesztést kell átadnia Barack Obama elnöknek arról, hogy az Egyesült Államok népirtásnak nyilvánítsa-e az Iszlám Állam által elkövetett rémségeket. Az amerikai kormány eddig csak a szudáni Darfúrban elkövetett szisztematikus gyilkosságokat nyilvánította – súlyos jogi következményekkel járó – népirtásnak még 2004-ben.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C), Secretary of Defense James Mattis (L) and US Navy Captain Richard McCormack (R) attend an operations briefing at the pre-commissioned USS Gerald R. Ford aircraft carrier in Newport News, Virginia, March 2, 2017. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.