Nagyvilág

Kibiztosított gránát volt a lelőtt drogdílernél

A férfit fényes nappal, a nyílt utcán gyilkolták meg Munkácson, ám az igazi pánik csak ez után tört ki.

Két elkövető egy sötétzöld személygépkocsiból nyitott tüzet egy járókelőre az egyik munkácsi iskola közelében, majd elhajtottak a helyszínről – áll a szűkszavú rendőrségi közleményben. A kiérkező rendőrök egy erősen vérző embert találtak a járdán, akinek a keze ügyében egy kibiztosított kézigránát hevert. A robbanószerkezet hatástalanításának idejére az iskolát és a környező lakóházakat ki kellett üríteni.

A férfi nem, halt meg, súlyos sebesülten feküdt az aszfalton: egy golyó átütötte a csípőartériáját. Azonnal kórházba szállították, az orvosok órákig küzdöttek az életéért, ám estére a súlyos vérveszteség következtében életét vesztette.

A gyilkosok után az egész megyére kiterjedő hajtóvadászat indult, végül Ungváron találták meg, és rövid hajsza után, az ukrán-szlovák határátkelő közelében sikerült megállásra kényszeríteniük. Az autóban ülő két személyt őrizetbe vették, az eset hátterében a nyomozók drogüzlettel kapcsolatos leszámolást sejtenek. A támadás áldozata korábban már ült börtönben kábítószer terjesztéséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik