Nagyvilág

A párizsi merénylők is rajta voltak az ISIS adatlapján

A Sky News kapott meg a héten rengeteg információt az Iszlám Államba belépett önkéntesekről. Most kiderítették német újságírók, hogy a párizsi merénylők is jártak Szíriában.

A tavaly novemberi párizsi vérengzések három elkövetőjének személyi adatlapját is megtalálták az Iszlám Állam (IÁ) napokban kiszivárgott személyzeti nyilvántartásában – jelentette pénteken egy német oknyomozó újságírócsoport.

Az IÁ határrendészeti hatóságának iratai között van Samy Amimour, Ismael Omar Mostefai és Fouad Mohamed Aggad személyi lapja. Ők a párizsi Bataclanban tavaly november 13-án rendezett, 90 ember életét kioltó vérfürdő elkövetői. Mindhárman meghaltak a rendőri beavatkozásban, ketten felrobbantották magukat, egy terroristát pedig a kommandósok öltek meg.

Így kerültek Szíriába a merénylők

A Südduetsche Zeitung és két regionális közszolgálati műsorszolgáltató, az NDR és a WDR közös tényfeltáró munkacsoportja szerint a három francia állampolgár több társukkal együtt 2013. december 18-án jelentkezett belépésre az IÁ által ellenőrzött területre a Szíria északnyugati részén fekvő Atmehnél.

Akkor töltötték ki a 23 kérdésből álló kérdőívet, amin az a kérdés is szerepel, hogy a harcos és az öngyilkos merénylő pozíció közül melyiket választják. Mindhárman harcosnak jelentkeztek.

Az IÁ-tól szerzett dokumentumokban feltűnik a párizsi merényletsorozat egyik kitervelőjeként számon tartott – a támadások után agyonlőtt – Abdelhamid Abaaoud neve is. Őt jelölte meg kezesként egy fiatal belga IÁ-önkéntes, aki vélhetően szoros kapcsolatban állt a merényletek szökésben lévő másik főszervezőjével, Salah Abdeslammal.

Nem olyan sok az

Az iratok között van Charaffe el-Mouadan adatlapja is, akit a Bataclanban gyilkoló terroristák szemtanúk szerint emlegettek a támadás közben, és kapcsolatba akartak lépni vele. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció tavaly december végén bejelentette, hogy a francia állampolgár Szíria területén meghalt az IÁ ellen harcoló erők egy légicsapásában.

Az IÁ-tól szerzett dokumentumokról a Sky News szerdán azt jelentette, hogy 22 ezer önkéntes adatlapjáról van szó. A Südduetsche Zeitung, az NDR és a WDR tényfeltáró csoportja szerint valóban nagyjából 22 ezer – 2013-ból és 2014-ből származó – dokumentum került ki a terrorszervezettől, de számos adatlapból két példány van, így jóval kevesebb emberről, valószínűleg csak néhány ezer önkéntesről vannak információk. Az iratok feldolgozása még nem ért véget az MTI híre szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik