Nagyvilág

Rejtélyes radioaktív sugárzást mértek Finnország felett

A cézium-137-es izotóp normális sugárzási értékének ezerszeresét észlelték Helsinki felett március 3-án és 4-én.

A finn fővárosban 4000 mikrobecquerelnek megfelelő sugárzást mértek légköbméterenként, ami a megszokottnál ezerszer magasabb, de milliószor kisebb annál, ami szükségessé tenné a lakosság számára a közvetlen védelmi intézkedéseket.

Ez különösen szokatlan volt. A nukleáris biztonság szempontjából mindazonáltal a cézium mért szintje nincs kihatással az emberi egészségre

– mondta Tarja Ikaheimonen, a finn Sugárzásvédelmi és Nukleáris Biztonsági Központ (STUK) egyik vezető illetékese.

Az 1986-os csernobili katasztrófa óta Finnországban rendszertelen időközönként még mindig mérnek megnövekedett sugárzást. A múlt héten rögzített értékek azonban túl magasak ahhoz, hogy a csernobili katasztrófával lehessen őket magyarázni – tette hozzá Ikaheimonen.

Mivel nukleáris balesetekről nem jöttek jelentések mostanában, így a kutatók továbbra is találgatnak, mi állhat a rejtélyes céziumsugárzás hátterében.

Finnországban két atomerőmű működik, összesen négy reaktorral. Az egyik erőmű az ország nyugati részében, míg a másik Helsinkitől keletre fekszik. Üzemzavarokról egyelőre nem tudni. Azon a napon, amikor a magas sugárzási értékeket mérték, a szél kelet-délkeleti irányból fújt.

A sugárzás oka így Oroszországban, vagy Észtországban lehet. Ikaheimonen szerint korai lenne még vádaskodni, hiszen a cézium-137-es izotópját felhasználják az iparban, kórházakban és kutatóintézményekben is.

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI/EPA/Tepco)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik