Nagyvilág

Az ENSZ már most aggódik a török megállapodás miatt

Aggodalmát fejezte ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kedden az Európai Unió és Törökország között a menekültválság kezeléséről született megállapodással kapcsolatban, mert úgy véli: egyes országok állampolgárai nem kapnak megfelelő védelmet az egyik országból a másikba történő áttelepítés során.

Vincent Cochetel, a UNHCR európai igazgatója a svájci RTS rádióban arról beszélt, hogy igen alacsony, mintegy háromszázalékos Törökország befogadási rátája az Afganisztánból, Irakból és Iránból érkezett menekültek tekintetében.

“Visszaküldeni Törökországba olyan embereket, akik ott nem kapnak védelmet, számos problémát vet fel a nemzetközi és az európai jog szempontjából” – mondta.

Reményét fejezte ki egyben, hogy a következő tíz napban, a következő uniós csúcsig pótlólagos garanciákat vezetnek be annak érdekében, hogy a Törökországba visszaküldött embereknek egyéni vizsgálat keretében bírálják el menedékkérelmét.

“Törvényes garanciákra van szükség, amelyek szabályozzák azt a mechanizmust, amelynek során a menedékkérelem elbírálásának felelőssége egyik országról a másikra száll” – fejtette ki Cochetel.

Az UNHCR európai igazgatója úgy vélekedett, hogy “nagyon alacsony szintű” Európa elkötelezettsége a menekültek befogadása mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik