Nagyvilág

Roháni: Irán ismét a mérsékelt politikára és a megbékélésre szavazott

Az iráni elnököt támogató reformerők komoly sikert könyvelhettek el a választásokon.

Az iráni választások eredménye  ismét megmutatta, hogy Teherán nem akar több feszültséget a világgal – jelentette ki az iszlám köztársaság elnöke a parlament február végi megújítására utalva. Haszan Róháni egy vasárnapi teheráni sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy az iráni nép a 2013-as elnökválasztáson a mérsékelt politikára és a nemzetközi közösséggel való megbékélésre tette le a voksát, és ugyanígy járt el a február 26-i parlamenti választásokon is.

Az iráni elnököt támogató reformerők komoly sikert könyvelhettek el a 290 tagú törvényhozás és a 88 fős Szakértők Tanácsának helyeiért folyó versenyben. A stratégiai fontosságú teheráni választókerület számára a parlamentben fenntartott 30 hely mindegyikét az ő táboruk szerezte meg. A fővárosból az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjének megválasztására hivatott Szakértők Tanácsába delegálható 16 képviselőből pedig 15 reformpárti.

Az emberek többé nem szélsőséges szlogeneket, hanem mérsékelt hangokat akarnak hazájukból hallani

– mondta Róháni. Mint hozzátette, biztos benne, hogy kedvező lesz a kormány együttműködése a munkáját előreláthatólag május végén megkezdő új parlamenttel. Az iráni törvényhozást eddig a konzervatív erők uralták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik